BALKAN FANATIK INTERJÚ LEPÉVEL,A ZENEKAR EGYIK ALAPÍTÓJÁVAL

Megjelent az új lemezetek, a Jajj, az a szerelem. Kirajzolódni látszik egy koncepció, de talán jobb lenne, ha Te mesélnél róla, hogy hogyan alakult ilyenné a korong.

Több szinten egy új korszak kezdődött a zenekar életében ezzel az albummal, amely épp a 10. lemezünk. Nem gondoltuk volna Jorgosszal 14 évvel ezelőtt, hogy ebből a hobby projektből a műfaj sztárjaivá avanzsálódunk, melyet nagyon sokan követnek a koncerteken. Szerencsésnek érezzük magunkat, persze ez sok éves minden napi küzdelem eredménye.

Az év elején felfrissítettük a csapatot és zeneileg is a legkorszerűbb zenei megszólalással hangszereltük a legújabb népdal feldolgozásainkat.

Valahogy úgy álltak össze a dalok, hogy mindegyik a szerelembe esés utáni vágyról szól vagy a szerelem állapotának valamilyen következményéről, annak hatását énekli meg.

Jubileumi albumként egy-egy dalban visszanyúltunk a korai Balkan Fanatik témáihoz és 2017-es modern köntösben hangszereltük újra azokat. Ilyen például a Csináld, csináld, jól csináld vagy az Egyedem, begyedem… új veziója. Jorgosz korábbi életéből felfrissítettük a Gépfolklór és a Barbaró által játszott Hej páva kezdetű dalt vagy említhetném akár a Hej tulipánt is.

Busa Pista és Veeto. Ez a két feat. hallható a korongon, velük alapvetően is jó a kapcsolat vagy csak a dalok miatt kooperáltatok egymással?

Óriási respect a két közreműködő rappernek. Az Irie Maffia egyik sztárja Busa Pista, akinek munkásságát régóta nagy tisztelettel kísérjük figyelemmel. Első hívószavunkra és a demó meghallgatása után hamarosan jelentkezett a szerintünk kiváló rapbetéttel. Köszönet érte.

A fiatal tehetség Mr. Veeto még most kezdi a szóló pályafutását. Ismeretségünk sem régi. Ő időnként kisegít, úgymond helyettesít engem (Mc Lepét) a koncerteken. A lemez kapcsán felkértük a T.U.L.I.P.Á.N, Hej tulipán kezdetű átdolgozásunkban való közreműködésre. Az eredmény önmagáért beszél. Veeto rappje organikusan illeszkedik a Balkan Fanatik muzsikájához. Bravo! A dalokban a Jorgi éneke és az enyém mellett a koncertjeinken is közreműködő Bagóczky Lívia hangja varázsol el bennünket. Egy dalban még a jelenleg velünk gitározó szemtelenül fiatal és tehetséges Polyák András is közreműködik. A múltból előhalászott egyik tracken Salamon Bea hegedül, de még a Kerekes Band frontembere a kiváló Fehér Zsombor is furulyál anno 2008-ból ebben dalban. Ez a Csujogatós.

Valamikor réges rég, még az American Perestroika albumunk első változatán dolgoztunk. Akkoriban fedeztük fel és rögzítettük azt a csángó témát, amire most ezt a bulizós verziót elkészítettük és végre meg is jelentettük.

A legutóbbi lemez egy durván kísérletezős EP lett, s a mostani korong is mintha ezt a bátor, crossover vonalat vinné tovább, persze megtartva a megszokott BF-es alapokat. Ezek szerint ez egyfajta új irány?

A tavaly év végén megjelent world-jazz album (Urban Fragments) a zenekar szokásos kitérője a tőlünk természetesen nem szokatlan kísérletező zenei világba. Nem a tömegeknek készült. A mostani Jajj az a szerelem a lakosságnak szól a ránk jellemző zenei frissességgel.

Te és Jorgosz vagytok a BF lelke. Amikor új dalokon dolgoztok, mi az, ami inspirál benneteket, pl. most mi az, ami hatással volt rátok? Jorgoszról tudjuk, hogy vidéken él, a természet közelében, fest és még megannyi dolgot csinál, nálad is vannak hasonló elfoglaltságok, amelyekből jönnek az ötletek?

A dalaink a hétköznapok ránk gyakorolt hatására születnek. A körülöttünk létező emberek mindennapi kapcsolatai, történetei inspirálnak bennünket. Mindketten igyekszünk távolodni a nagyvárosi zsongástól. Elég nekünk a munkánkkal járó állandó robogás. Személy szerint feleségemmel együtt, igyekszem minél több időt tölteni vidéken a házi kedvenceink társaságában. Pömpi törpenyuszink, Elza kecskénk és a baromfi udvar “személyzete” segít időnként kikapcsolódni ebből a durva világból.

Rendesen tele van a naptáratok, most is épp úton vagytok. Terveztek az új dalokhoz kapcsolódóan lemezbemutatót? Ezeket az új dalokat már szervesen beépítitek a setlistbe? Vannak már visszajelzéseitek?

Folyamatosan lemezbemutató minden koncertünk, hiszen év eleje óta már játsszuk az újdalokat. Időszakonként bővítjük a repertoárt, ezért érdemes egész nyáron követni bennünket. Sosem tudhatja a kedves közönség mikor hallhat egy vadonat új dalt élőben a koncertünkön. A visszajelzések eddig minden esetben pozitívak. A Szívem rád vár – Erdő, erdő…kezdetű dalunk máris közönség siker a bulikon.

Klip is várható, lehet tudni, hogy melyik dalhoz? Gondoltatok már arra, hogy megszavaztassátok a közönséggel? A lemezt végighallgatva több klipgyanús nótát hallottam.

Ez egy igazán jó ötlet. Lehet, hogy kiírunk egy szavazást a Facebookon. A Veetos T.U.L.I.P.Á.N szerintünk mindenképp klip esélyes. Nagyon szeretjük a Meg kéne házasodni című opusunkat. Talán arra is forgatunk egyet. Meglátjuk.