Balázs Klárit kísérti régi traumája

Egy esküvőn hatalmasodott el rajta a félelem

 

Balázs Klári mindent megtett, hogy tartsa magát, ám a régi emlékek lassan felülkerekedetek rajta és ki kellett kísérni a lagziról. Az énekesnő a Négy Esküvő forgatásán szembesült a ténnyel: a víziszony ennyi év után is kísérti.

 

Balázs Klári és Korda György 34 évvel ezelőtt egyszer már kimondta a boldogító igent, ám a VIASAT3 kamerái előtt újra megerősítették az egész életre szóló kapcsolatukat. A nemes versengésben Klárika három másik pár lagzijában is vendégeskedett, jól is érezte magát a bulikban, de az egyik pár extravagáns esküvője felelevenítette benne élete legszörnyűbb emlékét.

„Tudtam, hogy különleges esküvő lesz, nagy titkolózás előzte meg. A menyasszony csak annyit mondott, hogy reméli, végig tudja csinálni a ceremóniát. Nem értettem mire gondol” – mesélte Balázs Klári. Mint kiderült, a meghívó egy budapesti akváriumba szólt, a vőlegény szenvedélyes búvár, így a frigy is a víz alatt köttetett. „Kellemetlenül feszengtem, de próbáltam uralkodni magamon. Aztán, ahogy láttam, hogy elnyeli őket a víz, elhatalmasodtak rajtam a régi emlékek, bevillantak azok a pillanatok” – magyarázta Balázs Klári.

Az énekesnőt először öt évesen kellett kimenteni a vízből: az utolsó pillanatban nyúltak érte a segítő kezek a Szamosba. Tíz évvel később Klárika kis híján a megáradt Tiszába fulladt bele. „A víziszony azóta kísért. Ez nem hiszti, amikor Sydneyben jártunk, a csónakban is félelmemben a deszkákra vetettem magam. Nem sikerült kiheverni a traumát” – mesélte a Négy esküvő egyik arája. Az énekesnőt végül kikísérték és a szabadlevegőn sikerült visszanyernie az erejét.

Balázs Klári jól érezte magát a különböző esküvőkön, még az említett búvárlagzin is, bár azt fenntartja, hogy az ötlet biztosan a vőlegénytől származott. „Tipikus esete annak, hogy egy nő mit meg nem tesz egy férfiért” – jelentette ki a művésznő.

Négy esküvő – ma 21 órától a VIASAT3 műsorán!