Baja és Esztergom két kísérleti központ

Bajnai Gordon szerint Baja és Esztergom két kísérleti központ, Esztergomban a hatalomhoz való ragaszkodás kísérlete látható, Baján pedig a választási csalásé és az erőszakosságé.

    Az Együtt-PM vezetője csütörtöki esztergomi sajtótájékoztatóján – amelyet közösen tartott a párt országgyűlési képviselőjelöltjével, Szilágyi Lászlóval – azt mondta: “talán Esztergomban élték meg az emberek azt az erőszakos, úrhatnám és helyenként tahó kormányzást, amelynek tahó politikáját most Baján látják”. Kijelentette, hogy a Fidesz Baján választási csalással akarta megszilárdítani hatalmát, a második forduló előtt pedig “nőket nőiségükben aláznak meg, négy hangosbeszélős autóval riogatják az embereket napok óta, a körzetet gyalog járó ellenzéki képviselőjelöltet autókkal követik, kamerázzák és zaklatják”.     Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy szerdán Londonban Orbán Viktor Magyarországot kísérleti labornak nevezte, majd azt mondta, “Magyarország másodszor kísérletezett Orbán Viktor kormányzásával, és másodszor lett ennek bukás a vége, hiszen az a politika, mely egymillió új munkahelyet, 4-5 százalékos gazdasági növekedést, az adósság csökkentését ígérte, az Magyarországon megbukott”.     Szilágyi László, aki Esztergom és Dorog környékén az Együtt-PM MSZP-s támogatottsággal induló jelöltje, kijelentette, Esztergomot a Fidesz az utóbbi években “elárulta, először eladósították a várost, majd 2010 óta kétharmados többséggel megválasztott független polgármester munkáját minden eszközzel akadályozzák, ezeket az esztergomiak soha nem fogják a Fidesznek megbocsátani”.     A politikus, aki független országgyűlési képviselő, hozzátette, a napokban törvényjavaslatot fog benyújtani a település önkormányzata egyes intézményeinek állami átvételéről szóló, úgynevezett Esztergom-törvény hatályon kívül helyezésére, mert megítélése szerint az gyámság alá helyezte a várost.     Bajnai Gordon Tétényi Éváról, Esztergom független polgármesterről elmondta: “a munkáját figyeljük, bátorságát tiszteljük, de jelenleg nincs köztünk jövőbe mutató kapcsolat”.     Az Együtt-PM vezetője a sajtótájékoztató után Szilágyi Lászlóval és Szelényi Zsuzsannával, az Együtt-PM politikusával lakossági fórumot tartott, amelyen mintegy százan vettek részt.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*