Bach Mindenkinek Fesztivál 2020

  1. márciusában immár hatodik alkalommal került volna teljeskörűen megrendezésre a Kárpát-medence legnagyobb, ingyenes komolyzenei rendezvénysorozata, a Bach Mindenkinek Fesztivál. Az első koncertek után azonban jött a Covid tiltások időszaka, majd pedig a számtalan internetes megjelenést követően most nagyon óvatosan, a védekezés szabályait prioritásnak tekintve mégiscsak megrendezhetjük a fesztivál egyes további koncertjeit. Egészen december 31-ig ismét élőben szól mindenkihez Bach csodálatos muzsikája.  

bach_mindenkinek_fesztival_6

Az ingyenes programok mellett a rendezvény szervezői a jótékonyságnak is fontos szerepet szánnak: a résztvevő közönségnek lehetősége lesz, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogassa.

Minden programunk megtalálható a honlapunkon. A helyszínek véges befogadóképessége és különösképp a vírus elleni védekezés 9miatt szükséges alkalmanként regisztráció, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy továbbra is minden programunk ingyenes a közönség számára. Szeretettel várunk mindenkit, hogy osztozzunk Johann Sebastian Bach nagyszerű muzsikájának lélekemelő élményében.

Nyitásként szeptember 16-án, szerdán 19:30-tól a budapesti Szent Teréz Templomban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) koncertjére kerül sor.

Műsoron:

J.S.Bach: Jesu, der du meine Seele -kantáta, BWV 78.

szólisták: Szalai Ágnes – szoprán, Puskás Eszter – alt, Dékán Jenő – tenor, Cserményi Zsombor – bariton

J.S.Bach: h-moll szvit,BWV 1067

km.: Duleba Lívia – fuvola

J.S.Bach: Wer Dank opfert, der preiset mich-kantáta, BWV 17.

szólisták: Bálint Ágnes – szoprán, Gavodi Zoltán – férfialt, Dékán Jenő -tenor, Borka Ákos – bariton

vezényel: Takács-Nagy Gábor

A további országszerte megrendezésre kerülő további programokról információk a www.bachmindenkinek.hu weboldalon és a Bach Mindenkinek Fesztivál facebook oldalán.