Az utolsó európai állomás

Utolsó európai állomásához, az észak portugáliai Vila Reálba érkezett a FIA Túraautó-világbajnokság népes mezőnye. A MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert összetettben a hatodik helyről várja a folytatást.

Michelisz Norbert Fotó: Dóka Attila

Michelisz Norbert
Fotó: Dóka Attila

Az elmúlt években csupán nemzeti versenyt rendeztek itt (Portugál Túraautó Bajnokság), így ez a legendás, 4600 méter hosszú városi pálya most először látja vendégül a világbajnoki sorozatot.  A marokkói mellett ez a másik olyan helyszín, amit nem zárt versenypályán rendeznek meg. A lendületes, gyors kanyarokkal teletűzdelt pálya igencsak szűk, előzésre kevés lehetőség van. Sóderágy hiányában a szalagkorlát állhatja a versenyző útját.

A pilóták felkészülését nehezítette, hogy a WTCC mezőnye eddig még nem járt itt és így nem állnak rendelkezésre belsőkamerás felvételek. A hazaiak kedvence, Tiago Monteiro is csupán pár kört tudott megtenni itt egy utcai autóval, forgalomban.

A francia versenyhétvégéhez képest változott a büntetősúly rendszere:

Citroen C-Elysée:            +60 kg

Chevrolet RML Cruze:   +20 kg

Honda Civic:                      +30 kg

Lada Vesta:                        +20 kg

A bajnokságot a korábbi világbajnok, argentin José-Maria López vezeti 282 ponttal csapattársai előtt – Yvan Muller (243 pont), Sébastien Loeb (208 pont).

Időterv sajnos eltér a megszokottól, ugyanis itt a két futam között, az eredeti tervektől eltérően lesz egy hosszabb szünet valamint az időmérőt nem közvetítik élőben.

Péntek:
12:30 – 13:00 Teszt (Live Timing a www.fiawtcc.com oldalon)

Szombat:

10:10 – 10:40 Szabadedzés 1. (www.fiawtcc.com és Eurosport Player, élő)
13:00 – 13:30 Szabadedzés 2. (www.fiawtcc.com és Eurosport Player, élő)
16:15 – 17:15 Időmérő edzés (Eurosport Player -élő, 18:00-tól felvételről az Eurosporton)

Vasárnap:
12:15 – 13:15 Futam1/ Élőben az Eurosporton
18:15 – 19:15 Futam2 / Élőben az Eurosporton

Michelisz Norbert:

A soron következő versenyhétvége igazi ugrás lesz az ismeretlenbe, ugyanis hiába versenyeztünk már több alkalommal Portugáliában az elmúlt években, idén egy teljesen új helyszínre látogat a WTCC mezőnye és nagyon kevés az interneten fellelhető, versenyzőként is hasznos információ a Vila Real-i városi aszfaltcsíkról. Ennek kapcsán nagyon nehéz megjósolni, hogy hogyan alakulnak majd az erőviszonyok, de mivel szeretek városi pályán versenyezni és az elmúlt évek tapasztalatai alapján általában sikeresek voltunk ilyen körülmények között, arra számítok, hogy jó eséllyel pályázunk egy dobogós helyezésre az előttünk álló megmérettetésen.