Az új X-ADV és a 25. születésnapját ünneplő CBR1000RR Fireblade áll a Honda standjának középpontjában a Milánói Motorkiállításon

Ma mutatja be eddig még titokban tartott 2017-es modelljeit a Honda. A legendás japán gyártó két új és hat jelentősen továbbfejlesztett motorkerékpárt leplez le a Milánói Motorkiállításon (EICMA), így ismét nagy tolongás várható a márka standja körül.

X-ADV

Miként az X-ADV érkezése mutatja, a Honda továbbra is élen jár a fejlesztésekben, s hagyományaihoz hűen keresi az új utakat, hogy megkönnyítse, illetve jobbá tegye az emberek életét. Ez az új, izgalmas crossover a mindenesek, a szabadidő-motorok és a terepgépek legnemesebb tulajdonságait tudhatja magáénak.

A masszív, fordított első teleszkópokra épülő futómű, a nagy első-hátsó rugóút, a két négydugattyús, radiálisan rögzített első féknyereg és a duplakuplungos automatikus váltóval társított, 745 köbcentis, sorkettes erőforrás páratlanul praktikus és hatékony koncepciót képvisel, különösképpen, hogy alapáron jár hozzá az öt fokozatban állítható szélvédő, a középállvány, a krossz-sisak behelyezésére is alkalmas ülés alatti tárolórekesz, a terepralis, multifunkciós műszeregység, a kézvédő és a Smart Key.

Az egyedi stílusú modell a Honda római kutatási és fejlesztési központjában készült, és a motorkerékpárok nyújtotta szabadságot szimbolizálja.

CBR1000RR Fireblade

Az SP és az SP2 változat már bemutatkozott, így az alapmodell érkezésével ismét teljessé vált az – immáron 25 éve gyártott – CBR1000RR Fireblade család. A szupersport-kategória etalonját a „Total Control” filozófia jegyében fejlesztették tovább, nem csoda, hogy főbb alkotóelemeinek 90 százaléka megújult. Az új nemzedék 16 kilóval könnyebb és 11 lóerővel izmosabb lett elődjénél, így súly/lóerő aránya 14 százalékkal vált kedvezőbbé. Ez minden idők legjobb eredménye a Fireblade történetében, folytatódhat tehát a motorsportikon menetelése.

A 2017-es modellév legfőbb hozadéka az átfogó elektronikai rendszer, amelynek részeként új, giroszkópos ABS, kipörgésgátló (Honda Selectable Torque Control), valamint motorfék- (Selectable Engine Brake) és teljesítményszabályozó (Power Selector) került a típusra. A különféle beállításokat az üzemmódkapcsoló (Riding Mode Select System) révén mentheti, illetve hívhatja elő a pilóta, ezt szintén az RC213V-S MotoGP-versenymotorból emelték át a mérnökök.

CRF250L és CRF250 Rally

Egy évvel a CRF1000L Africa Twin színre lépését követően tovább bővül a CRF család, s mint minden CRF, a két új modell is magában hordozza az életre szóló kalandok ígéretét.

A terepre és aszfaltra egyaránt ideális, alapáras blokkolásgátlóval felszerelt CRF250L motorosok széles táborának lehet ideális választás, vonzerejét – kiváló terepképességén és egyedülálló megbízhatóságán felül – EURO4-es erőforrásának, valamint új fojtószelepházának és kipufogórendszerének köszönheti.

Szemet gyönyörködtető formavilágát az „R” modellektől örökölte, csakúgy, mint a vadonatúj, CRF250 Rally, ami tulajdonképpen a CRF450 Rally kisebb, kompaktabb változata. Tízliteres üzemanyagtartálya, nagy első tárcsafékje, hosszú rugóútja, méretes szélvédője, masszív kézvédője és nagy szabad hasmagassága a legvadabb túrákra is alkalmassá teszi, s megjelenésére sem lehet panasz, hiszen hamisítatlan Dakar-stílus jellemzi. A Föld körül vagy a tömb körül – a CRF250 Rallyval mindkettő élmény!

CB650F és CBR650F

A négyhengeres, naked CB650F folytatja a Honda stílusos középkategóriás gépjeinek hagyományát, azaz teljesítmény és kezelhetőség tökéletes egyensúlyát hozza el a motorosok számára. A modellfrissítés hozadékaként még masszívabb és kiélezettebb lett, ugyanakkor agresszív, streetfighteres jellege is megmaradt.

A módosított szívócsatornáknak és az új, „szabadon lélegző” kipufogórendszernek köszönhetően négy lóerővel erősebb lett, s rövidebbek lettek a váltófokozatok áttételei, így a középtartományban még dinamikusabban gyorsul.

Hogy a futómű, valamint a fék egy szinten álljon az erősebb és hangosabb motorral, a mérnökök Showa Dual Bending Valve teleszkópokból állították össze az első villát és átdolgozott Nissin első féknyergekkel tették még biztonságosabbá a modellt. Emellett egy kissé előremozdították az üléspozíciót, még könnyebb kezelhetőséggel felruházva a típust. Az új, lengébb és agresszívebb idomzathoz LED-es világítást rendeltek a tervezők, amelyek nemcsak jobb láthatóságot szavatolnak, hanem a modell technikai fejlettségéről is sokat elárulnak.

Szintén megújult a CBR650F – jellegzetes idomzata még inkább kidomborítja a szupersportmotorok jellegzetességeit. Az éles vonalakkal megrajzolt, kissé szögletes formavilág a 2017-es CBR1000RR Fireblade stílusát követi, így agresszív, akcióra kész benyomást kelt.

Miként a CB650F, a CBR650F is megkapta a Showa Dual Bending Valve teleszkópokat, az átdolgozott fékrendszert, a fénydiódás lámpákat, az erősebb motort és persze a hangosabb kipufogórendszert.

Vision, Forza 125 és SH125i

Frissítésen esett át a Honda három ingázója, a Vision, a Forza 125 és az SH125i is.

A Visiont immáron a Honda által fejlesztett, rendkívül alacsony belső súrlódású eSP (enhanced Smart Power) erőforrás hajtja, még nagyobb erővel és nyomatékkal támogatva a hatékony közlekedést. Emellett megnövekedett lábtér, áthelyezett hátsó lábtartó és új utaskapaszkodó különbözteti meg a 2017-es változatot, továbbá modernebb lett az idomzat, a fékrendszer és a futómű.

Európa legnagyobb példányszámban értékesített nyolcadliteres prémiumrobogója, a Forza 125 gazdagabb felszereltséggel, erősebb motorral, progresszív hátsó felfüggesztéssel, Michelin City Grip abroncsokkal és Smart Key rendszerrel folytatja pályafutását.

Utóbbit a nagykerekű, síkpadlós SH125i is megkapta, ami nem meglepő, hiszen a – 2016 legkelendőbb 125-ös robogójaként* számon tartott – modell mindig is az egyik legmodernebb járműnek számított a szegmensben. Ennek okán kerültek fel a vadonatúj, fénydiódás első-hátsó lámpatestek, és ezért látták el 12 voltos elektromos aljzattal a megnövelt méretű kesztyűtartót.

Kibővült színválaszték és EURO4-es besorolású motorok

Az új és megújult modellek mellett a többi Honda motorkerékpár is tartogat újdonságokat. Egyrészt kibővült a fényezések választéka, másrészt minden modell EURO4-es emissziós besorolású motorral kerül a kereskedésekbe. Ez azt jelenti, hogy a kipufogógáz szén-monoxid-, nitrogén-oxid- és szénhidrogén-tartalma megközelítőleg felére esett vissza az EURO3-hoz mérten.

CRF1000L Africa Twin – Eddig 10 ezer példányban kelt el a Honda „teljes méretű” kalandmotorja. A választható fényezések listáján immáron a Prominence Red is szerepel.

VFR1200X Crosstourer – A V4-es motorral hajtott luxussporttúrázó színválasztékában a Pearl Glare White és Candy Prominence Red jelent újdonságot.

VFR800X Crossunner – A crossover jellegű, prémium felszereltségű, középkategóriás V4-est ezentől Matte Ballistic Black Metallic és Candy Prominence Red árnyalatban is megrendelhetik a vásárlók.

VFR800F – A sporttúramotorok királya 2017-ben már Digital Silver Metallic színben is elérhető.

Integra, NC750X és NC750S – A világszerte közkedvelt trió is megkapta a Candy Prominence Red fényezést.

CB500X – Sword Silver Metallic, Nitric Orange és Candy Rosy Red – három szemet gyönyörködtető, élénk színnel egészült ki az A2-es jogosítvánnyal is vezethető CB500X fényezéseinek palettája. Emellett megfelel EURO4-es előírásoknak, akárcsak a 2017-es CBR500R és CB500F.

SH300i – Mostantól Lucent Silver Metallic, Pearl Splendor Red, Matte Pearl White és Matte Black színben is hazavihető a milliós példányszámban eladott zászlóshajó. Utóbbi két fényezéshez felnicsík és piros-króm SH-logó is jár.

SH Mode 125 – A stílusos, pillekönnyű modellt már Matte Techno Silver Metallic és Candy Nobel Red árnyalatban is kérhetik a vevők.

MSX125 és CB125 – Nagyot lépett előre a két népszerű ingázó is. Mindkét modellnél alapfelszereltség lett a kombinált fékrendszer és a blokkolásgátló, s motorjaik károsanyag-kibocsátása megfelel az EURO4-es szabályozásnak.

 

 

 

* Az elmúlt hat évben több mint 60 ezer vásárló kért DCT váltót motorjához, 2016-ban pedig a DCT-vel elérhető modellek esetében a vevők 51 százaléka döntött a duplakuplungos automatikus váltó mellett.

 

* 2016. január és szeptember között 14 ezer példány kelt el.