Az új csapattag: a vitorlázó Érdi Mári

ISAF Sailing World Cup MallorcaÉrdi Mári kétségtelenül az egyik legtehetségesebb fiatal magyar vitorlázóhölgy, s mostantól a Felix Promotion sportmenedzser-iroda csapatát erősíti.

 

Mári mindössze 16 éves, de már világbajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes a korosztályában (Byte CII hajóosztályban), s a múlt héten pályafutása első felnőtt világkupa-versenyén is részt vett (Palma de Mallorcán), amelyen a Laser Radial olimpiai hajóosztályban bekerült az aranycsoportba, sőt, egy futamgyőzelmet is aratott.

Magyar lány ekkora sikert még nem ért el korábban, igaz, arra sem vállalkoztak túl sokan, hogy felkészüljenek az olimpiára. Nos, Érdi Mári vállalkozott.

„Tokió a fő célom 2020-ban, de persze azért megpróbálom kiharcolni a részvételt már a riói olimpiára is – vallotta be Érdi Mári, aki a Yacht Club Budapest színeiben versenyez. – Ha sikerülne, tizennyolc évesen még biztosan a tanulásra kellene szánnom a két év múlva esedékes olimpiát, az utána következőn azonban akár már nagyobb célokat is kitűzhetek magam elé.”

Felkészülését a korábbi olimpikon, Eszes Tamás irányítja, Érdi Mári nem is lehetne jobb kezekben, s annak is örül, hogy egy olyan profi csapattal dolgozhat mostantól, mint a Felix Promotion, amelyet édesapja tanácsára választott.