Az OXXO Energy Truck Race Team pilótái így élték meg a szezont

Az FIA Kamion Európa-bajnokságon 2013-ban  az OXXO Energy Truck Race Team negyedik lett a csapatbajnokságban, Kiss Norbert negyedik, Major Benedek pedig tizedik lett a bajnokságban.

A csapat pilótái így értékelték a szezont:

 

Kiss Norbi negyedik lett a bajnokságban, öt Pole pozíciót szerzett, kétszer nyert futamot, ebből Smolenskben első futamon győzött, 17-szer állt dobogón, és két versenyhétvégén, az A1 Ringen és Zolderben mind a négy futamon dobogón állhatott:

 

– Nehéz szezon volt! Teljesen új kihívásokkal szembesültünk idén, hiszen egyértelműen bekerültünk az élmezőnybe, és ez bizony mindig nehéz. Nagy motorsport nemzetek késhegyre menő küzdelmének kellős közepén találtuk magunkat, és azt kell mondjam, nem láttak bennünket szívesen, ezt azt hiszem láttátok mindannyian. Lehetőségeinkhez képest próbáltunk küzdeni, és nagyon-nagyon sokat tanultunk idén, minden szempontból. Én mint versenyző, technikailag mint csapat, sokkal többet tudunk mint eddig bármikor, és ez nagyon jó előjel a jővőre nézve. Keményen fogunk dolgozni a télen hogy jövőre minden eddiginél erősebben tudjunk támadni, minden eddiginél jobb helyezésekért. Köszönöm az egész éves szurkolást és támogatást mindenkinek!

 

Major Benedek élete első szezonját töltötte a Truck Race-en, négy futamot nyert, második lett Smolenskben, minden versenyhétvégén pontot szerzett – kivéve Zolderben, ahol az első futamon balesetet szenvedett, és totálkáros lett a kamionja -, és az FIA az Év Újoncának választotta:

 

-A szezon jól sikerült, az alapvető célunk az volt, hogy tudjak minél többet tanulni és fejlődni, illetve hogy a szezon második felében párszor be tudjak jutni a top 10-be, amivel néhány Eb pontot szerezhetek. Ehhez képest már az első versenyhétvégén, Misanoban sikerült Eb pontot szereznem, és a nagy balesetet kivéve , ami Zolderben történt, az összes hétvégén tudtam Eb pontot szerezni. Ami a legnagyobb meglepetés és öröm volt, hogy a harmadik versenyen, Nogaroban a szombati második futamon nyerni tudtam, majd vasárnap először jutottam be a Super Pole-ba. Ezek után még háromszor állhattam a dobogó legfelső fokán, valamint Smolenskben volt egy második helyem, ezek közül számomra a Le Mans-i magasan a legemlékezetesebb, hiszen azon a híres pályán futamot nyerni egy külön életérzés, erre nagyon büszke vagyok, ráadásul az volt életem legnagyobb csatája, és legnehezebb győzelme. Negatívumról nem tudnék beszélni, hacsak nem a Zolderi balesetem, ahol nem csak a kamion lett totálkáros, eltört a lábam is, és rengeteg munkát okozott a csapatnak, de talpra tudtunk állni belőle, két futamgyőzelem lett még utána, és engem sem viselt meg nagyon, bár csúnyán nézett ki, és hatalmas volt a becsapódás is.

Összességében tehát azt gondolom, hogy ez az év nagyon jól sikerült, rengeteget tudtam fejlődni mind vezetéstechnikában, mind sportolói hozzáállásban, felfogásban, gondolkodásmódban, köszönet mindezért a csapatnak, a srácoknak,  Norbinak illetve nagyon köszönöm a szüleimnek ezt a rengeteg támogatást, és köszönöm a rajongók buzdítását!

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*