Az ötéves Class FM legjobb pillanatai

Öt éve szórakoztatja nap mint nap a hűséges hallgatókat hazánk legnépszerűbb rádiója. Ez alatt az idő alatt számtalan felejthetetlen élménnyel gazdagodhattunk, a születésnapi évforduló pedig remek alkalom arra, hogy felidézzünk néhány különlegesen emlékezetes pillanatot, amelyekkel a Class FM ajándékozta meg hallgatótáborát.

 

A Morning Show nagy dobásai

Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani többször is médiatörténelmet írtak formabontó akcióikkal és hazai kitelepüléseikkel. A rádiózás nagyágyúi az elmúlt 5 év során száguldó kamion tetejéről, veszélyes cápákkal teli medencéből, 50 méteres magasságban lógva, sőt egy repülőgép szárnyához erősített székről is vezettek élőben műsort. A Morning Show adrenalin-függő házigazdái számtalan különleges helyszínről jelentkeztek be a fentieken túl: Sebestyén Balázs száguldott a Hungaroringen, Rákóczi Feri táncra perdült egy atomerőműben, Vadon Jani pedig marhaborjút segített világra egy vidéki állatfarmon. A Class FM sztárjai természetesen továbbra sem állnak meg, biztosak lehetünk benne, hogy most azon törik a fejüket, hogyan tudnák még izgalmasabbá tenni hazánk leghallgatottabb reggeli műsorát.

Egy ország döntött a Class FM nyeremény sorsáról

Sebestyén Balázsék a magyar emberek mentalitását tesztelve az ország lakóinak kezébe adták egy több millió forint értékű autó sorsát 2010 novemberében. A teszt során 30 méter magasra lógattak fel egy vadonatúj kocsit, és a hallgatók szavazhatták meg, mi legyen az értékes autó sorsa: gazdára találjon, vagy a földre hulljon millió darabra törve. A szavazók végül az autó ledobása mellett döntöttek, az eseményt óriási médiaérdeklődés övezte, és rengeteg üzenet érkezett a rádió sms falára is.A roncsért kapott összeget jótékonysági célokra fordították, egy szerencsés Class FM hallgató pedig, aki a ledobásra szánt kocsi megmentése mellett szavazott, egy ugyanolyan autó boldog tulajdonosa lett a rádió jóvoltából.

Álomnyeremény a Class FM-től vagy Minden idők legnagyobb rádiós nyereménye

2011. 11. hó 11-én 11 óra 11 perckor, a mágikus szám bővültében megváltozott egy szerencsés Class FM hallgató élete. Egy kalocsai egyetemista hatalmas ajándéknak örülhetett: nyert egy budapesti  lakást 1111 napra, egy vadonatúj autót egy évre elegendő üzemanyaggal, biztosítást a lakásra és az autóra, félmillió forintot érő vásárlási utalványt elektronikai eszközökre, ezen kívül pedig egy két hetes luxusutazásra is elvihette élete szerelmét. Az álomnyereménynek azonban nemcsak a fiatal pár örülhetett: a Műjégpályára való nagyszabású kitelepülés során az első 111 hallgatót pezsgős koccintással várták a műsorvezetők, akik a poharakban apró köveket rejtettek el, közöttük három igazi gyémánttal. A hatalmas nyeremények és a rádiósok mellett a legnépszerűbb hazai előadók szórakoztatták a közönséget.

Világsztárt hozott Magyarországra a Class FM

Az elmúlt öt évben a Class FM mindig a legújabb és legjobb slágerekkel kényeztette hallgatóit, 2013 júniusában egy igazi zenei csemegének számító szuperkoncertet is szervezett a rádió csapata. A Class FM különleges partija alkalmából egy valódi világsztárt csábított Magyarországra: a soul egyik legdivatosabb képviselője, Aloe Blacc lépett fel Budapesten. Az I Need A Dollar és az Aviciivel közös Wake me up című világslágerek előadója óriási sikerű koncertet adott nálunk, több ezren tomboltak a bulin, a show-n ráadásul olyan dalok is felcsendültek, amelyeket korábban még senki sem hallhatott vagy láthatott színpadon. A remek hangulat és az igényes zene sztárvendégek sokaságát vonzotta a leghallgatottabb rádió nyári bulijára, a koncert után az énekes exkluzív interjút is adott a Class FM műsorvezetőjének, Kiss Orsinak.

Dzsungelstúdió 9000 kilométer messze-  6 héten át át élőben Dél-Afrikából

 

Végül, de nem utolsósorban a  Morning Show eddigi legnagyobb dobását produkálva elhagyta Európát, és egészen Dél-Afrikáig repült, hogy igazi szenzációként egy szafari park közvetlen közeléből jelentkezzen nap mint nap. A Morning Show 6 éten át közel 9000 kilométeres távolságról ébresztette a magyar hallgatókat – korábban sosem volt rá példa, hogy hazai rádióműsor ilyen hosszú időn keresztül jelentkezzen egy másik kontinensről. A Class FM egy technikailag is egyedülálló projektet valósított meg a műsorral: a több ezer kilométeres távolság ellenére a szakértő technikai stáb és a reggeli show nagyágyúi ugyanazt a minőséget biztosították, mintha a budapesti stúdióban ülnének. Az összeszokott, profi csapat 6 héten át minden reggel olyan hangulatot teremtett, amelyre Dél-Afrikában és itthon is élvezet volt felébredni.