Az ősz az önmagunkba tekintés időszaka

Vicsápi Natália: „Egy életen keresztül meg kell tanulnunk azt, hogy mindig minden változik!”

Vicsápi Natália, önismereti tanító, változás nagykövet, a Nati Method alapítója elárulja, milyen módszerek segítenek, hogy az őszi időszakban önmagunk felé fordulva éljük az életünket, hogyan tisztítsuk ki a sérelmeket, és éljük mindennapjainkat tudatosan.

 

A szakember segítségével többezer ember szerezte vissza önbizalmát, és találta meg a lelki békét és a boldogságot. Úgy véli, az első és alapvető dolog, amivel szembe kell néznünk, és meg kell jegyeznünk: változás az egész életünk!

Bizonytalan világ, biztos öntudat

– Nagyon sok ember állandóságra törekszik, hogy a komfortzónáján belül maradhasson, és minden ugyanolyan legyen, és ne kelljen abból kilépni. Azt kell, hogy mondjam, nagyon unalmas lenne az élet így. Egy életen keresztül meg kell tanulnunk azt, hogy mindig minden változik, tehát ha minél hamarabb elfogadjuk ezt, és megbarátkozunk azzal, hogy változni fognak körülöttünk a dolgok, annál könnyebben fogunk tudatosan élni. Az évszakok változása gyönyörűen rámutat arra, ahogyan egy esztendőn belül négy évszak kicserélődik, úgy az életünkben is végigmegyünk olyan változásokon, amelyek – ha szeretnénk, ha nem – be fog következni. Ha csak például a Holdra tekintünk, ez az égitest is mindig változik. Valamikor telihold van, máskor növekszik, majd fogyatkozik. Az életünkben ez az állandó változás mindig jelen lesz, ezt el kell fogadnunk. A kérdés az, mire tanít minket ez a változás?! Ha rájövünk arra, hogy mi stabilan jelen vagyunk, csupán a körülöttünk lévő dolgok változnak, és ezt elfogadjuk, attól a perctől kezdve képesek vagyunk a változást teljes nyugalommal átélni, ennek következtében pedig a változáshoz tudatosan tudunk csatlakozni – részletezte Vicsápi Natália.

 

Miért kiváló időszak az ősz az önismeret szempontjából?

A szakértő arra is kitért, minden egyes időszaknak megvan a maga küldetése.

– Az ősz üzenete, hivatása az, hogy, bekuckózzunk, betakarítsunk, és tartalékokat halmozzunk fel. Ugyanis az ősz után érkezik a tél, amikor nem mindenhez tudunk hozzáférni. Régen a felmenőink ebben az időszakban leszedték a termést, elrakták a pincékben, hogy majd télen legyen, mihez nyúlni, legyen, miből megfőzzük a vasárnapi húslevest, legyen zöldség, gyümölcs, méz, befőtt. Az időjárás is változik, és egyre hidegebb, zordabb idő lesz. Ezért hangsúlyozom, hogy az otthoni bekuckózás, betakarítás ideje ez az évszak, és érdemes ezt az időszakot az önismereti fejlődésre fordítani. Nyáron, amikor hét ágra süt a Nap, és lehetőségünk adódik utazni és élvezni a napsugarakat, ennek az évszaknak pontosan a befelé, önmagunk felé fordulásról kell szólnia. Ebben a szezonban olyan dolgokat tudunk tenni, amivel nyáron nem volt lehetőségünk vagy időnk foglalkozni. Ez az év azon szakasza, amikor valami újat is tanulhatunk, tanfolyamra járhatunk, mivel nem tartózkodunk kint olyan sok időt, nincs annyi program lehetőség. Sokkal könnyebb megtalálnunk ilyenkor az olyan tevékenységeket, amire máskor nincs időnk, vagy sokkal könnyebben rá tudunk koncentrálni. Azt javaslom, hogy ősszel tervezzük be magunknak azokat az elfoglaltságokat, amelyekre máskor nem jut időnk, például olvasni, fejleszteni önmagunkat – mondta a Nati Method megálmodója.

 

A változás az életünk része!

 

Az önismereti tanító részletezi azt is, mivel tehetjük könnyebbé az életünket, és hogyan fordíthatjuk saját magunk malmára a nehéz időszakokat.

– Fel kell fognunk, a változás az életünk része. Nem a változástól és az az őszi borús időjárástól érezzük magunkat rosszul, hanem az érzelmeink vannak ránk hatással. Ennek következtében ez a periódus pedig kiváló időszak arra, hogy megfigyeljük azt, milyen érzelmek irányítják az életünket, ugyanis emiatt nem vagyunk képesek élvezni a változást. Általában ezek az érzelmek a belső félelmek, amivel ha nem vagyunk tisztában, akkor valójában átveszik az irányítást az életünk felett, és hozzák létre a mókuskereket az életünkben. Fontos kiemelni, hogy lehet ezeket a változásokat, évszakokat megélni úgy, hogy az érzelmeink felett átvesszük az irányítást, és abbahagyjuk a mókuskerék effektust. Felejtsük el azokat a negatív gondolatokat, hogy az előző években is rosszul sült el ez az évszak, így biztosan a mostani is az lesz. Próbáljunk pozitívan nézni a jövőbe, hiszen lehet ez az ősz az az időszak, amikor magunkba nézünk, és feltesszük azokat a kérdéseket, milyen érzelmek jelennek meg bennem, mi az, amit szeretünk az őszben, és mi az, amit nem kedvelünk, azt miért nem szeretjük?! Ennek hatására szépen lassan elindul bennünk egy önismereti folyamat. Amikor elkezdjük feltenni magunkban a miért kérdéseket, automatikusan érkeznek majd a válaszok, és azzal szembesülünk majd, hogy a múltban megélt traumák, sérelmek, sikertelenségek határozzák meg a mostani őszi időszakunkat is. Arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy nézzünk egy kicsit magunkba, tudatosítsuk, hogy mi stabilan állunk, és csakis rajtunk múlik, hogy ezt az őszt hogyan fogjuk megélni teljes mértékben, és mi a tervünk?! Vegyük észre az érzelmeinket, amelyek eddig elvittek más irányba! Összpontosítsunk arra, hogyha tudatosan átvesszük az érzelmeink felett az irányítást, akkor derűlátóan éljük meg az őszt, és észrevesszük az ősz csodáját, a színességét, és élvezhetjük a gyönyörű látnivalóját, a friss levegőt. Rengeteg csodát rejt ez az időszak, amikor látjuk, ahogy a természet nyugovóra tér. Mi is felkészülhetünk arra, hogy most még aktívan adjuk ki magunkból azt az energiát, azt a lehetőséget, ami bennünk rejlik, ugyanis jön a tél, amikor majd vissza tudunk vonulni, és ezáltal újra fel tudunk töltődni. Ahhoz, hogy be tudjunk kuckózni, az ősz tökéletes lehetőség arra, hogy ami termést, felhalmozott tartalékokat összehoztunk eddig, arassuk is le.