Az Opel Dakar Team párosa hetedikként ért célba az első szakaszon

Ha ez volt a bemelegítés, mi jöhet még?!A Selyemút-rali első igazi versenynapján a rendezők nem kímélték a terepralisokat: rögtön beküldték őket a sűrűjébe. Két szakasz, két különböző típusú pálya (az első földes, poros utakon zajlott, néhány vízátfolyással tarkítva, a másik meg homokos pályán, apró dűnékkel megbolondítva…), és persze hőség. A szabadban 36 Celsius-fok, az autóban 45-50, ami sok mindennek mondható, speciel viccesnek egyáltalán nem.

szalayA Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős azonban megvívott már néhány nagy csatát sivatagi körülmények között, úgyhogy a meleg volt az, ami a legkevésbé zavarta az Opel Mokkával autózó kettőst a Tambovból Volgográdba vezető úton.„Az első szakaszon még majdnem minden rendben volt, de azután eltévedtünk, és veszítettünk néhány percet” – kezdte Szalay.
„Az történt, hogy jó néhány kilométert tettünk meg az előttünk rajtoló porában, és elnéztem az egyik jelet. Körülbelül nyolcvan méterrel korábban fordultunk jobbra, mint kellett volna. Az itiner már-már ralis, nagyon gyorsan követik egymást a jelek, és ilyen tempónál egy-egy hiba becsúszik. Nagyon sajnálom, annak viszont örülök, hogy emiatt végül nem veszítettünk sokat. Megláttuk ugyanis, hogy a többiek mellettünk porolnak, és sikerült csatlakozni hozzájuk” – vette át a szót Bunkoczi.
Az Opel Dakar Team párosa hetedikként ért célba az első szakaszon, s nagy reményekkel várta a homokos pályát – ami általában fekszik neki.„Puha homok volt, pici kis dűnékkel, néhol eléggé trükkös szakaszokkal. Nem tudom, hogy a melegtől volt-e, vagy elfelejtettem inni, de megfájdult a fejem, úgyhogy amikor lassú defektet kaptunk és le kellett cserélni a bal első kereket, az extra erőt vett igénybe részemről. Alig bírtam kirángatni a helyéről a lyukas abroncsot, úgyhogy hat percig is eltartott, mire továbbmentünk” – mesélte Szalay, s ha ez még nem lett volna elég, megint elkeveredtek egy kicsit, a végére pedig még az egyik ventilátor is leállt, s miután melegedni kezdett az autó, vissza kellett venni a tempóból.A magyar páros így is a 12. helyen fejezte be a szakaszt – s innen várja a folytatást. A mezőny hétfőn Volgográd körül tesz egy hurkot, amely két mért szakaszt foglal magába. De hogy nem lesz sétagalopp, azt már a nyitónapból ki lehet követ keztetni.
SELYEMÚT-RALI1. szakasz (össztáv: 744 km, ebből szelektív szakasz: 373 km). Autósok:
1. Philippe Gache,Jean-Pierre Garcin (francia, SMG Buggy) 4:11:04, 2. Vasziljev, Jevtyekov (orosz, G-Force Proto)2:49 p h., 3. Schlesser, Zsilcov (francia, orosz, Schlesser Buggy) 9:41 p h., …12. Szalay Balázs,Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 33:02 p h.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*