Az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon ötödét kezeli az OTP pénztára

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon az elmúlt 12 hónapban 13 százalékkal, 195 milliárd forintra emelkedett, ezzel a teljes önkéntes nyugdíjpénztári vagyon 20 százalékát kezeli – mondta Nagy Csaba a pénztár ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

    Az egy főre jutó befizetés pedig – szintén egy év alatt – 1000 forinttal, több mint havi 10 ezer forintra emelkedett – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Az OTP pénztárának 218 ezer tagja van, míg a teljes pénztári ágazat tagjainak a száma egymillió. Tavaly az OTP pénztár tagjainak 75 százaléka választotta a klasszikus alapba történő befektetést, ennek az éves hozama 10,27 százalék volt – válaszolta Nagy Csaba az MTI kérdésére.
Változott a befizetések egyéni és munkáltatói aránya is. Amíg néhány évvel ezelőtt a tagok a befizetések 20 százalékát vállalták, a nagyobb hányadot a munkaadók fizették, addig idén május végén már a tagok fizették a díj 60 százalékát. Az ügyvezető igazgató ebből azt a következtetést vonta le, hogy az emberek egyre tudatosabban tesznek félre nyugdíjas éveikre, a munkaadójuk támogatásától függetlenül is.
Az OTP pénztárának tagjai között 55 százalék a nők aránya, ez hosszabb távú trendnek tűnik.
Az OTP öngondoskodási indexe kimutatta, hogy a magyar lakosság 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.

Forrás:MTI