Az MSZP közös megemlékezésre hívja a kormányfőt Tatárszentgyörgyre

Az MSZP közös megemlékezésre hívja Orbán Viktor miniszterelnököt Tatárszentgyörgyre, ahol a romák elleni támadássorozat legszörnyűbb gyilkossága történt – közölte a választókerület szocialista felelőse, Braun Róbert pénteken Budapesten.

    Az MSZP monori elnöke sajtótájékoztatón azt mondta, szeretné felkérni Orbán Viktort, hogy – politikai ellentéteiket az ügy kapcsán félretéve – menjen el velük – a kormányfő által javasolt időpontban – Tatárszentgyörgyre, és róják le közösen kegyeletüket “Csorba Róbert és kisfia, Csorba Robika sírjánál”.     A megemlékezésen az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is részt vesz – közölte az ellenzéki politikus, aki szerint ezzel mutathatnák meg, hogy “igazi bajban összefognak” Magyarország politikusai, ahogy a nemzet is.     Az MSZP azt javasolja, legyen minden magyarországi településen “biztos kezdet” gyerekház, amely a korai fejlesztéssel a leghatékonyabban ellensúlyozza a kisgyermekkorban elszenvedett hátrányokat.     Ez “minden szakember szerint” a kirekesztés, a kiszolgáltatottság, az egyenlőtlenség elleni legjobb eszköz “minden halmozottan hátrányos helyzetű magyar gyermek számára” – mondta Braun Róbert. A szocialisták az erről szóló projektet Csorba Róbert-programnak neveznék el.     A Budapest Környéki Törvényszék kedden, első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád elsőrendű, Kiss István másodrendű és Pető Zsolt harmadrendű vádlottat. Csontos István negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.     Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án a Kiss-testvérek és Pető hajtotta végre a támadást. Pető előbb az ablakon, majd a padlásajtón dobott be Molotov-koktélt, amely rögtön nagy tüzet okozott két alvó gyermek közelében is. Az apa, Csorba Róbert a kislányát és kisfiát magához szorítva az udvarra rohant, ahol Kiss István többször rájuk lőtt sörétes puskájával. A kisfiú és az apja a helyszínen perceken belül életét vesztette, a kislányt sebesülten vitte át a rokonokhoz sokkos állapotban lévő édesanyja.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*