Az MNB 35 millió forintra bírságolta meg a Raiffeisen Biztosításközvetítőt

Összesen 35 millió forint – 30 millió forint felügyeleti és 5 millió forint fogyasztóvédelmi – bírságot szabott ki a jegybank a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel a társaság nem kínált kellő számú versengő biztosítási terméket, továbbá az ügyféltájékoztatása és adatszolgáltatása is hiányosnak bizonyult – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t.

    A közleményben kiemelték: a társaság a nem-életbiztosítások esetében részben, míg az életbiztosításoknál egyáltalán nem teljesítette az engedélye szerinti, többes ügynöki működésére vonatkozó alapvető jogszabályi követelményeket.
    A jegybank megállapította, hogy a többes ügynök belső nyilvántartásában szereplő adatok több esetben eltértek a biztosításközvetítői nyilvántartásban rögzített adatoktól. Egyes táblákat, értékeket nem az adatszolgáltatási jogszabályokban szereplő kitöltési útmutatóknak megfelelően adtak meg. A vizsgálat továbbá feltárta azt is, hogy a fogyasztók részére a szerződéskötést megelőzően átadott tájékoztató nem felelt meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
    Az MNB azt is kifogásolta, hogy a vállalkozás nem gondoskodott a termékek jogszerű értékesítésének feltételét jelentő képzések, továbbképzések megtartásáról sem.
    A jegybank előírta határozatában a társaságnak, hogy a feltárt hiányosságok kijavításáról január 31-ig írásban számoljon be a jegybanknak.
    A bírság összegét enyhítette, hogy a Raiffeisen Biztosításközvetítő együttműködött a vizsgálat során – olvasható az MNB közleményében.

MTI