Az MDC a VIVA legújabb felfedezettje

A VIVA PUSH minden hónapban más-más feltörekvő zenészt vagy formációt támogat és ismertet meg a hazai közönséggel. A fiatalok kedvenc zenecsatornája májusban az MDC Maniac című dalának szavazott bizalmat, a trió ezzel olyan hazai formációk nyomába lépett, mint a Wellhello, a StadiumX, vagy épp a VekonyZ.

mdc_fotokredit_csanyi_istvan_3

Májusban az MDC zenekar kapja meg a VIVA PUSH felfedezetteknek járó egyedülálló lehetőséget. A zenekar két alapító tagja, Miki és Dani egyetemi tanulmányaik során ismerkedtek meg egymással, a csapat harmadik tagja, Boti egy közös ismerős ajánlásával csatlakozott hozzájuk. A srácok az életben is igazi barátok, akik együtt járnak bulizni. A trió saját szerzeményeinek előadása mellett ismert pop dalokat dolgoz fel, amelyeket két akusztikus gitár, egy ének és vokál hangszerelésben ad elő. Szabadulj el című első klipjük több héten keresztül vezette a VIVA zenei ranglistáját, a Te se vagy más megtekintettsége szépen növekszik, Maniac című daluk pedig a legjobb 30 közé jutott A Dal2015 válogatóján.

Az MDC legújabb klipjének forgatása közben szó szerint forró hangulat uralkodott a stúdióban, amely majdnem leégett egy kigyulladt tévékészülék miatt. „Maniac című dalunk arról a pillanatról szól, amikor sikerül szenvedélyeink fölé kerekednünk és elengednünk a függőségeinket. A klipben olyan nagyszerű zenészek fotói tűnnek fel, mint Amy Winehouse, Kurt Cobain vagy éppen Jimmy Hendrix, akik a függőségük miatt mentek tönkre. A videó sötét képi világa kiválóan illeszkedik a bemutatott étel, szex, drog és alkoholfüggőséghez. A mi szenvedélyeink is majdnem tragédiába torkolltak, a forgatás során kis híján leégettük a stúdiót, amikor az általunk széttört tévé kigyulladt” – árulta el Maykee.

 

Az MDC számára a VIVA PUSH csak az első lépés, máris gőzerővel készülnek nyári koncertjeikre.„Nagyon örülünk, hogy májusban mi lettünk a VIVA PUSH előadói, láttuk, hogy milyen sokat lendített  a többi díjazott formáció, többek között a StadiumX és a Wellhello karrierjén. Jelenleg a nyári és őszi koncertjeinkre készülünk, amelyeken többnyire egy dobossal és egy basszusgitárossal kiegészülve lépünk majd színpadra, zenei stílusunkban keverve az elektronikus zenét és a rockot. Terveink szerint ősszel érkezik a következő klipünk és év végére egy vadonatúj nagylemezzel is jelentkezünk, hosszú távon pedig a külföldi fellépések irányába is kacsintgatunk” – tette hozzá a zenekar énekese, Maykee.

A VIVA PUSH óriási lökést adhat a feltörekvő előadóknak, és színvonalas, friss slágereket ismertet meg a szélesebb közönséggel. 2015 májusában a zenetévé az MDC-nek szavazott bizalmat.