„AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2014” DÍJAK ÁTADÁSA A TURIZMUS VILÁGNAPJÁN

Dr_Farago_Peter_20140926A Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya, a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közösen írt ki pályázatot „Az év ökoturisztikai létesítménye 2014” cím elnyerésére. A pályázat célja az volt, hogy az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan, szeptember 26-án hirdették ki.

Idén ötödik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségére ebben az évben is a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan, szeptember 26-án került sor a Magyar Természettudományi Múzeumban.

A pályázat kiírása és lebonyolítása a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében valósult meg. A díjakat e három szervezet képviselői: Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár, Dr. Nemes Andrea az NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője és Dr. Faragó Péter vezérigazgató adták át.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 18 db pályamunka érkezett, amelyeket a pályázat lebonyolításban közreműködő szervezetek egy-egy delegáltjából álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bíráló bizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek. Pontozták többek között a természeti és kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat helyszínbejárás során értékelték, a látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján.

Az idei pályázat újdonságát jelentette, hogy a 2014-ben beérkezett pályázatok esetében különdíjak odaítélésére is volt lehetőség, melyeket idén tanösvény kategóriában kettő, látogatóközpont kategóriában egy létesítménynek ítéltek oda innovatív megoldásaiért, követendő példáiért.

Díjazottak

Látogatóközpont kategóriában

I. helyezést ért el a Flesch Károly Nonprofit Kft. által üzemeltetett mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont

  1. helyezett a Királyréti Látogatóközpont (Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
  2. helyezett a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum (Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Kft.)


Tanösvény kategóriában

Megosztott I. helyezést ért el

  • a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. által fenntartott gemenci Molnárka tanösvény, valamint
  • az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság által fenntartott szalafői Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény

III. helyezett a Baláta-tónál kiépített stégrendszer, a Dr. Marián Miklós sétány (KASZÓ Zrt.)

Különdíjak a leginnovatívabb létesítményeknek:

Látogatóközpont kategóriában:

  • Katica Tanya Élményközpont, Patca (BPR Consult Kft.)

Tanösvény kategóriában:

  • Királyréti tanösvény (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)
  • Jeli Varázskert tanösvény, Kám, Jeli arborétum (Szombathelyi Erdészet Zrt.)

A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A kategóriák győztesei korlátlan ideig használhatják „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2014” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2014” címet.

A díjazottakról:

Az év ökoturisztikai látogatóközpontja I. helyezett:

FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpont, Mosonmagyaróvár (Flesch Károly Nonprofit Kft.)

A „FUTURA – Az egykori mosoni gabonaraktár turisztikai hasznosítása” című pályázat keretében az országban egyedülálló projekt valósult meg. Egy közel 300 éves, fa szerkezetű műemléképület, a felújítása és átépítése után interaktív természettudományi élményközpontnak ad otthont2012 augusztusától. A négyszintes, több mint 2000 m2-es, egész évben nyitva tartó látogatótér a négy őselem tematikájára épülő kiállítást tár elénk. Az állandó kiállítás egy része szorosan kötődik a „helyszínhez”. Egyrészt Mosonhoz, a Szigetközhöz, a Dunához, másrészt a gabonatárolóhoz, bemutatva és elmagyarázva annak működését. A kiállítás interaktív eszközei szemléltetik Mosonmagyaróvár és a Szigetköz természeti környezetét, változatos vízi élővilágát, jellegzetes növény- és állatvilágát, a víz környezetalakító munkáját, kiváló minőségű ivóvizünk fontosságát. Bemutatják a még ma is élő és a már elfeledett szigetközi mesterségeket, az elődeink által is használt természeti erőforrásokat is. A kiállítás másik része a klasszikus „science center”, a természettudományokat – beleértve a fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot – népszerűsítő, az ismeretterjesztést újfajta szemlélettel végző interaktív „tárlat”.

Az év ökoturisztikai látogatóközpontja II. helyezett:

Királyréti Látogatóközpont, Királyrét (Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)

A Királyréti Látogatóközpont, mely a régi múltra visszatekintő Királyréti Erdei Iskola kibővítéseként és továbbfejlesztéseként 2014 elején nyitotta meg kapuit, a Duna–Ipoly Nemzeti Park természeti és kultúrtörténeti értékekben, látnivalókban kiemelkedően gazdag területén, a Börzsöny kapujában, a királyréti erdei vasút végállomásának közelében fekszik. A látogatóközpontban létrehozott Börzsöny és lakói című interaktív kiállítás a terület állat- és növényvilága mellett az ott élő ember tájhasználati szokásait, hatásait is bemutatja a középkori fémfeldolgozáshoz kapcsolódó hámor makett vagy a tájhasználati szekrény révén. A kiállítás személyes tapasztalatokra épülő élményekkel igyekszik ízelítőt adni a természeti értékekben gazdag hegyvidékről. Összeállítói arra törekedtek, hogy lehetőleg minden látogatóhoz utat találjanak. Azokhoz is szóljanak, akik a játék élményét keresik, és azokhoz is, akik ismeretek megszerzésére vágynak. Az értékek élményszerű bemutatását segítik a kiállításon szereplő interaktív játékok, melyek minden érzékszervet bekapcsolnak a megismerésbe, így a legtöbb elem a siketek, vakok és gyengénlátók számára is élvezhető.

Az év ökoturisztikai látogatóközpontja III. helyezett:

Tisza-tavi Ökocentrum, Poroszló (Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Kft.)

A Tisza-tavi Ökocentrum fő célja, hogy új dimenzióban mutassa be a Tisza-tó és környezete állat- és növényvilágának értékeit a nagyközönség részére. Az ismeretterjesztés, oktatás és nevelés mellett a létesítmény célja, hogy szórakoztató programot, tartalmas időtöltési lehetőséget biztosítson a helyben és a térségben élők, valamint az idelátogató belföldi és külföldi turisták számára. Az Ökocentrum egyedi attrakciója Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere, közel 750 ezer liter édesvízzel és egy víz alatti alagúttal. A főépületben az 50 féle halat rejtő akváriumok mellett hüllők és kétéltűek kiállítása, 3D mozi, játszószoba, mikroszkópos szoba, rendezvényterem, körpanorámás kilátótorony, büfé és ajándékbolt is várják a vendégeket. A főépületet egy kb. 7 hektáros szabadidőpark veszi körül, ahol őshonos és a térségre jellemző állatfajták – birkafélék, madárfélék, teknősök, aranysakál, vörös róka, dámvadak, pelikánok, kormoránok stb. – bemutatói mellett dísztó, szárazföldi és vízi játszóterek várják a vendégeket. A szabadidőpark valóságos időutazásra ad lehetőséget: a helyi hagyományokat mutatja be a poroszlói Tájház, mellette halászati eszközök bemutatója, hagyományőrző baromfiudvar és mini veteményeskert került kialakításra. A helyi közösség (Poroszló és a Tisza-tó) számára az Ökocentrum elsősorban azzal hoz hasznot, hogy jelentős vendégforgalmat generál, amely fogyasztóként megjelenik a település és a térség turisztikai helyein.

 

KÜLÖNDÍJ:

Katica Tanya, Patca (BPR Consult Kft.)

A Katica Tanya legfőbb célja a környezettel összhangban lévő életmód kialakításának és fenntartásának bemutatása. Az élményközpont ötletgazdái így vallanak róla: „A Katica Tanyát azért hoztuk létre, hogy Magyarország vezető élményközpontú, a természetközeli és a hagyományos életmódot felelevenítő, az aktív pihenést elősegítő szolgáltatója legyen, ahová a madár is pihenni jár!” A Katica Tanya egy 10 hektáros területen fekvő igazi élményparadicsom a kisgyermekes családok számára Somogy megyében, a Zselic szívében. Télen és nyáron egyaránt remek szórakozási, tanulási, aktív pihenési lehetőséget nyújt az itt található félszáz játszóalkalmatosság, az 50 féle választható program a kézműves, természetismereti, hagyományőrző vagy gazdálkodás területén. Komoly hangsúlyt fektetnek a természettel, a környezettel való harmonikus együttélésre, és minden fejlesztésüket, játékukat a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság jellemzi. A Katica Tanya szolgáltatásaival mindenütt a mozgásra, kipróbálásra, felfedezésre sarkallja látogatóit, és teszik mindezt minimális vagy zéró külső energia felhasználásával.

 

 


Az év ökoturisztikai tanösvénye megosztott I. helyezett:

Molnárka tanösvény, Gemenc (Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.)

A 2014 májusában átadott Molnárka tanösvény a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központjától 8 km-re északra, a Gemenci Erdei Vasút Malomtelelő és Lassi megállója között található. A tanösvény megközelítése több módon is lehetséges: a Gemenci Erdei Vasút menetrend szerinti járataival, valamint az árvízvédelmi töltés felől gyalogosan vagy kerékpárral is elérhető. A tanösvényen kirándulók Molnárka, a tavi molnárpoloska segítségével interaktív módon (háromszög forgató, céltávcső, memóriajáték stb.) ismerhetik meg az ártéri erdő kincseit. Az ide látogatók többek között információt kaphatnak a gemenci erdő kialakulásáról, az ártéri erdőben élő nagyvadakról, a madárvilágról, az erdei virágokról, gombákról, az itt található fekete dióról és egyéb fafajokról, az ártéri erdőgazdálkodásról, valamint a hajómalmokról. A tanösvény egyik megállója az időszakos vízjárású Malomtelelő-tó partján található, ahol egy madármegfigyelő toronyból jó szerencsével akár réti sast és fekete gólyát is láthat a kiránduló.

Az év ökoturisztikai tanösvénye megosztott I. helyezett:

Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény, Szalafő-Pityerszer (Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

A tanösvényt 2013 szeptemberében adták át Szalafő községben, a pityerszeri Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén, mely az őrségi gyümölcstermesztés hagyományaiba enged betekintést. A helyszínválasztást a műemlékegyütteshez szervesen tartozó őshonos gyümölcsfafajokat bőségesen felvonultató kaszálógyümölcsösök indokolták, ugyanis az Őrségben található tájfajta gyümölcsfák, kaszálógyümölcsösök mint egyedi élőhelyek megőrzése az Őrségi Nemzeti Park prioritásai közé tartozik. Ezen értékek szemléletes, interaktív közzététele e páratlan értékekkel való azonosulás megteremtését célozza. A szemléletformálási célok interaktív elemekkel erősítése a családi és csoportos diáklátogatók, gyermekek igényeit szolgálja. Az egyes táblák gyermekek számára is könnyen érthetőek, a rajtuk lévő játékos elemek kipróbálhatóak. Az állomásokat végigjárva megelevenedik az egykori őrségi porták világa, a körülöttünk élő, megbúvó állatsereglet és a nap érlelte gyümölcsök eszménye.

Az év ökoturisztikai tanösvénye III. helyezett:

Dr. Marián Miklós sétány, Kaszó(KASZÓ Zrt.)

A sétány a fokozottan védett Baláta-tó területén épült, azzal a céllal, hogy a látogató közelebbről is megismerje ezt a különleges természeti értéket. Korábban a tavat csupán több száz méterről tekinthették meg a látogatók egy kilátóról, jelenleg már egy 540 méter hosszú stégrendszeren keresztül, információs pontok segítségével ismerkedhetnek meg a tó flórájával és faunájával. A sétány a kaszói erdei vasúttal közelíthető meg, majd rövid séta után a korábban épített, kb. 30 méter magas, többszintes megfigyelőtoronytól indulva kb. 600 méter hosszan lehet a pallósoron végigsétálni, gyönyörködve a szó szerint a látogató lába alatt elterülő növényritkaságokban. A sétány különlegessége és egyedisége, hogy általa közelről is megfigyelhetővé vált Magyarország egyik legrégebbi, 1942 óta természetvédelmi oltalom alatt álló területének, a Baláta-tónak az élővilága. A stégrendszer a tó egyik legelhivatottabb kutatójáról, Dr. Marián Miklósról kapta a nevét, aki 1952 óta kutatta az ősláp gerinces állatvilágát.

KÜLÖNDÍJAK:

Királyréti tanösvény, Királyrét (Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság)

Dr_Racz_Andras_20140926A DunaIpoly Nemzeti Park Igazgatóság egyik legújabb tanösvénye a Királyréti tanösvény, mely színes, terepi környezeti nevelési eszköztárával színesíti és bővíti a kiindulópont mellett található Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont programkínálatát. A 2014-ben átadott tanösvény a Börzsöny szívében, 2,9 km hosszan húzódik. A kilenc állomásból álló útvonalon a látogató megismerkedhet az erdő és a tavak élővilágával, a kisvasutak és a vasércbányászat történetével. A tanösvény a hagyományos táblás tanösvény egyes elemeit ötvözi az interaktív, bemutató, valamint foglalkoztató kiadványok alkalmazásával. A tanösvényhez készült útikalauzok tartalma érdekesebbé, tartalmasabbá teszi az út bejárását. Az egyik füzet bőséges háttértudnivalókat tartalmaz, míg a másik kifejezetten gyermekeknek szól. A füzetek hátlapján található kódfejtő rács segít az állomások oszlopain elhelyezett feladványok megfejtésében. Innovatív megoldásai révén a tanösvény követendő példaként szolgálhat az interaktív, látogató- és családbarát tanösvények tervezői számára.

Jeli Varázskert tanösvény, Kám, Jeli arborétum (Szombathelyi Erdészet Zrt.)

A Kám község közelében található Jeli arborétumban létrehozott, Magyarországon egyedülálló Jeli Varázskert tanösvény lehetőséget nyújt a vakok és gyengénlátók, valamint a mozgássérültek számára, hogy bejárhassák az arborétum felső parkját, élményszerűen találkozhassanak érdekes növényekkel és megtapasztalhassák azok tulajdonságait. A tájékoztató táblák tömören fogalmazva, Braille-írással is feltüntetve, az érdekességeket kiemelve irányítják a figyelmet az ott élő növényekre, melyek – egy karnyújtásnyira– a fogyatékossággal élők számára is elérhetőek, míg tapintással és szaglással a látássérültek is megismerhetik a Jeli arborétum növényvilágának képviselőit.

Ev_Okoturisztikai_Letesitmenye_Dijazottak_20140926