Az év hátralévő részében erősebb M&A aktivitásra számíthatunk a csendesebbnek mondható első negyedévhez képest

Az idei első negyedévben világszerte 1513 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 133 milliárd dollár értékben. A piac teljesítménye az előző év hasonló időszakához képest volumenben 19, míg összértékben 12 százalékkal marad el.

„Úgy tűnik, a 2008-as válság hatásait kiheverő piacon 2013-ban és 2014 első felében lezajlottak a korábban már esedékessé vált, de a piaci viszonyok miatt elmaradt tranzakciók, és az ily módon kissé túlpörgetett piac most áll vissza egy normálnak nevezhető üzemmódba – magyarázza Boross Ákos, a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere. – Bár az első negyedévek teljesítménye hagyományosan elmarad az év további időszakainak aktivitásától, a legtöbb földrajzi szegmensben azt tapasztaljuk, hogy a következő negyedévekre kilátásba helyezett tranzakciók volumene is a 2 évvel ezelőtt tapasztalt, alacsonyabb szintre állt be: míg tavaly ilyenkor globálisan 10 613 potenciális M&A üzletet azonosítottunk, addig ez az érték jelenleg csupán 8 249.”

1

A felvásárlási tranzakciók 23 százalékára az ipar és vegyipari szektorban került sor, 20 százalékkal részesedett a TMT (technológia, média, telekommunikáció), míg 15 százalékkal az üzleti szolgáltatások szektora. A magántőke alapú kivásárlások száma egy év alatt 29 százalékkal, 241-ről 170-re csökkent.

4A kilátásba helyezett tranzakciók 40 százaléka a világ két régiójában, Észak-Amerikában, illetve Kínában zajlik majd le. Egyelőre továbbra is szilárdan tartja harmadik helyét a FÁK-országokat is magában foglaló kelet-közép-európai régió, mely azonban egy-másfél évvel ezelőtt még a második legaktívabb M&A terep volt.

A várható üzletek között a TMT, illetve az üzleti szolgáltatási szektorok részesedése kissé elmarad a jelenlegitől, míg a fogyasztói szolgáltatások, illetve az energetika, bányászat és közmű területeknek valamelyest növekszik majd a súlya.

Magyarországon bíztató jelek a kelet-közép európai visszaesés ellenére

A kelet-közép-európai régióban a 2014 első negyedévében regisztrált 108-hoz képest 43 százalékkal kevesebb, mindössze 62 közepes M&A tranzakció zajlott le az idei év első három hónapjában, ami a pénzügyi válságot követő 2009-es mélyponthoz hasonlítható.

Miközben ebben az időszakban a legkedveltebb befektetési célország Törökország volt, a régió harmadik legnagyobb üzletére Magyarországon került sor.

„Ez az a régió, amelyet az orosz-ukrán konfliktus miatt számos befektető a korábbinál óvatosabban kezel. Ugyanakkor a kedvező megtérüléssel kecsegtető feltörekvő piaci üzleti lehetőségek, a kedvező globális gazdasági háttér és az alacsony kamatszintek mellett a következő időszakban ismét nagyobb érdeklődésre számítunk, különösen a nagy növekedési potenciállal rendelkező TMT szektorban.” – magyarázza a BDO Magyarország partnere. – Magyarországon egy további faktor is segítheti a növekedést: mivel az idei év végén lejár a JEREMIE-alapok forráskihelyezésre kiírt határideje, így a kisebb méretű kockázati tőkebefektetések területén időlegesen megnövekszik majd a tranzakciók száma és volumene.”

A vállalati felvásárlási folyamatok jelentős része az 500 millió dollár alatti, úgynevezett közepes méretű tranzakciók területén zajlik, ezért a teljes piac mozgását is alapvetően ez a szegmens határozza meg. Miközben a több milliárd dolláros nagyságrendű tranzakciókra alapvetően befektetési bankok specializálódtak, a nagy könyvvizsgáló/tanácsadó cégek klasszikus területe a mid-market M&A piac, amelynek egyik vezető szereplője a BDO (tavaly 219 tranzakcióban vett részt pénzügyi tanácsadóként ebben a szegmensben).

A további, régiókra, illetve iparági területekre bontott részletes piaci elemzések a BDO cégcsoport immár hatodik alkalommal közzétett negyedéves Horizons című kiadványában találhatók meg.