Az Európai Űrügynökség az MTA-val közösen nyitott üzleti inkubátorházat Budapesten

Az Európai Űrügynökség (ESA) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontjával együttműködve hétfőn nyitotta meg Budapesten a Magyarországi Üzleti Inkubátorházat, a ESA BIC (Business Incubation Centre) Hungaryt.

A Nemzetközi Űrállomás a Hold előtt Salgótarjánból fotózva 2018. július 5-én. MTI Fotó: Komka Péter

A Nemzetközi Űrállomás a Hold előtt Salgótarjánból fotózva 2018. július 5-én. MTI Fotó: Komka Péter

    Az inkubátorházban azokat a startupokat fogják támogatni, amelyek űrtechnológiai fejlesztéseket kívánnak hétköznapi használatra szánt termékeikbe, szolgáltatásaikba beépíteni.
    Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az ESA BIC Hungary megnyitóján elmondta: ez a szervezet felel azért, hogy a világ élvonalába tartozó európai űrkutatás eredményeit becsatornázza Magyarországra, a magyar ötletek pedig bekerüljenek az űrkutatásba.
    Az államtitkár szerint ez egy újabb lehetőség a magyar gazdaság szereplőinek, hogy kivegyék részüket az űrkutatásból.
    Magyar Levente az MTA szerepvállalásáról megjegyezte, az állami keretek azért szükségesek, mert az űrtechnológia egy olyan üzletág, amely szinte minden másnál szerteágazóbb, így nagyobb koordinációt is igényel.
    Tandi Zsuzsanna, az ESA Magyarországi Üzleti Inkubátorházának vezetője közölte, a programba a legfeljebb öt éve működő startupok pályázat útján kerülhetnek be. A kiválasztott projektek 50 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, amelyet a cégek felhasználhatnak befektetői bemutatkozáshoz való felkészülésükre, az első prototípus megalkotására, illetve üzleti terveik kidolgozására.
    Tandi Zsuzsanna a megnyitón tette közzé az ESA BIC Hungary első felhívását, amelyben megerősítette, hogy azoknak a vállalkozásoknak a jelentkezésére számítanak, amelyek űrtechnológiát kívánnak földi termékük vagy szolgáltatásuk kialakításánál felhasználni. Az érintett cégek 2018. október közepéig adhatják be pályázataikat, a felhívásról bővebb információk a wigner.mta.hu/esa_bic oldalon található – ismertette az inkubátorház vezetője.
    Török Ádám, az MTA főtitkára kiemelte, a beruházás az Akadémia saját forrásaiból és az ESA támogatásából valósult meg. Az inkubátorház egyben az MTA saját inkubátorháza is lesz – tette hozzá.
    Az akadémia főtitkára az ESA BIC Hungary jelentőségéről elmondta, az inkubátorház segíti a magyar vállalkozások nemzetközi piacra jutását, egyúttal hozzájárul a legújabb technológiai újítások elterjesztéséhez, az ország gazdasági fejlődéséhez, ipari termelésének növeléséhez, munkahelyek teremtéséhez, mindez együtt pedig javítja az emberek életminőségét.
    Török Ádám felidézte, Magyarország 2015 novemberében, 22. tagállamként csatlakozott az Európai Űrügynökség.
    A helyszínen kiadott közlemény szerint az ESA egy párizsi székhelyű független nemzetközi szervezet, amely a világűr megismerésével és az űrtechnikák mindennapi hasznosíthatóságával foglalkozik.
    Az eseményen Johann-Dietrich Wörner, az ESA főigazgatója is részt vett.

Forrás:MTI