Az EU tűzoltók küldésével és műholdas rendszerével segíti Libanont

A libanoni hatóságok kérésére az Európai Unió (EU) aktiválta polgári védelmi mechanizmusát, amelynek keretében több mint száz magasan képzett tűzoltót küld az országba a szükséges felszerelésekkel, valamint rendelkezésére bocsátotta Kopernikusz nevű műholdjának felvételeit – közölte Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos szerdán.

    Lenarcic közölte, a tűzoltásban járatos szakemberek mellett az Európai Unió a városi környezetben kutatásra és mentésre kiképzett keresőkutyákat is a helyszínre küld az életben marad, romok alatt rekedt emberek felkutatására.
    Az uniós segítségnyújtás keretében hamarosan Bejrútba érkező személyi és eszközállományához ez idáig Hollandia, Görögország és Csehország, valamint Franciaország, Lengyelország és Németország erősítette meg hozzájárulását.
    Az EU továbbá Libanon rendelkezésére bocsátotta Kopernikusz nevű térképészeti műholdrendszerét, hogy támogassa a mentésben és kárelhárításon dolgozó hatóságokat. Az unió vészhelyzeti reagálási koordinációs központja a nap 24 órájában kapcsolatban áll a közel-keleti ország illetékeseivel és kész további segítséget nyújtani a felvetődő szükségletek kielégítésére – tette hozzá Lenarcic.
    Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nevében közzétett Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki az áldozatok családjaival, és teljes támogatásában biztosította a libanoni hatóságokat.
    Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédságpolitikai és bővítési biztosa részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak. Kijelentette, az EU kész további támogatást nyújtani Libanonnak.
    Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében azt közölte, Európa Libanon mellett áll, és a szolidaritás szellemében minden segítséget kész megadni a libanoni népnek annak érdekében, hogy mihamarabb túljusson a tragédián.
    A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legkevesebb száz ember életét vesztette, több mint négyezren megsebesültek.

Forrás:MTI