Az EU-csúcs döntései az európai közösség megújulásra és kompromisszumra való képességét bizonyítják

Az európai közösség megújulásra és kompromisszumra való képességét mutatja, hogy a jobbközép Donald Tusk lengyel kormányfőt az Európai Tanács elnökévé, a baloldali olasz külügyminiszter Federica Mogherinit pedig külpolitikai főképviselővé választották a hétvégi EU-csúcson.

Donald Tusk személye várakozásaink szerint egyszerre jelenthet majd garanciát a közép- és kelet-európai régió politikai súlyának megerősödésére, és a demokratikus európai értékek határozott védelmére. A lengyel kormányfő ugyanis – szemben magyar kollégájával – elkötelezett híve Európának és az európai közösségi szempontoknak, így például a szolidaritásnak.
Hasonlóképp reménykeltő az MSZP-vel régóta baráti viszonyt ápoló olasz külügyminiszter, Federica Mogherini kinevezése. Személyében egy olyan hölgypolitikus kerül vezető pozícióba, aki a szociáldemokrata közösség legújabb, iránymutató generációjához tartozik. Megnyugtató, hogy Mogherini határozott és az európai értékeken nyugvó álláspontot képvisel például az eszkalálódó ukrán-orosz helyzettel kapcsolatban.
Szomorú ugyanakkor, hogy miközben az európai közösség láthatóan ismét a demokratikus értékek megőrzése és kiszélesítése mellett kötelezi el magát, Magyarország kormánya épp ezzel ellentétes irányt szorgalmaz. Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszédében már nyíltan kijelentette, hogy inkább az eurázsiai féldiktatúrákat tekinti példának. Pár napja a magyar nagyköveteket utasította az európai értékek figyelmen kívül hagyására, a mostani EU-csúcson pedig a magyar miniszterelnök – szemben európai kollégáival – az orosz szankciók ellen foglalt állást.
Európában a konzervatívok és a szociáldemokraták készek a kompromisszumra a közösség érdekében. Ebből az európai közösségből írta ki magát Orbán Viktor. Nem szabad hagyni, hogy Magyarországgal is ezt tegye. Mi nem fogjuk hagyni- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Ujhelyi István, EP-képviselő az EP külügyi bizottságának tagja, az MSZP alelnöke.