Az esés ellenére is nagyszerű hétvégét zárt a H-MOTO Team!

Ez a versenyhétvége kicsit felemásra sikeredett a H-MOTO Team számára. Győrfi Alen kétszer is felállhatott a dobogó legfelső fokára az Alpok–Adria hétvégi futamán. Robert Muresan pedig a pontszerző 15. helyen futott be a Superstock 1000 misanói fordulóján. A spanyol származású versenyző, Aleix Aulestia 18. helyen zárta a hétvégi versenyt. Kis Viki pedig a harmadik kanyarban elesett, ezért kicsúszott a 20. helyről.

 

 

A múlt hétvégén a misanói és a grobniki versenypályán szerepeltek a H-MOTO Team versenyzői, ami nem kis logisztikai programot jelentett a csapatnak. A horvát aszfaltcsíkon némi esővel is meg kellett küzdenie Alennek, és bár a pálya aszfaltja még komoly esőben is használható, a szabályok miatt résen kellett lennie a magyar pilótának. Győrfi Alen így emlékszik a történésekre: „Az első verseny érdekesen indult, hiszen szemerkélő esőben rajtoltunk, és mindig az élen kellett maradni, hogy ha leintik a futamot, akkor téged jegyezzenek, mint elsőként befejezett kört. Szóval nagy csatában négy másik pilótával küzdöttem, és a végén sikerült nyerni! Vasárnap ismét elsőnek intettek le, igaz, akkor is négyen harcoltunk az első helyért, de ismét nekem lengett a kockás zászló, és nekem szólt a magyar himnusz. Köszönöm mindenkinek, aki segített!”

A csapat másik fele Olaszországba utazott, így ők sokkal jobb körülmények között versenyezhettek. Kis Viki, annak ellenére, hogy a harmadik kanyarban kicsúszott, élvezte a versenyt. „Ez most majdnem nagyon jó volt! Az egész hétvége alatt folyamatosan javítani tudtam az időmön. A pálya eszméletlenül jó volt, nagyon tetszett, kifejezetten a gyors részek! A 23. helyre sikerült magam kvalifikálni, a lányok között a 2. helyen voltam, két másodperccel és négy rajtkockával lemaradva az új-zélandi lánytól. A rajtom jól sikerült, ott tudtam maradni mögötte, és gyakorlatilag lekövettem a motorozását. Sajnos, számomra a verseny nem a kockás zászlóval ért véget, ugyanis a 4. megkezdett körömet már nem tudtam befejezni. A 3-as kanyart kissé túlvállaltam, elvesztettem az elejét, így kicsúsztam a 20. helyről. Szerencsére kisebb karcolásokkal megúsztam, de a lelkem sokkal jobban fájt, mint a térdem. Bosszantó, mert az időket nézve végre tudtam volna meccselni az első helyért, viszont örülök, mert már csak egy tized volt a különbség! Jerezben meccselünk! Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat és a szurkolást, a H-MOTO Teamnek a támogatást! Szeptemberben folytatjuk!” – nyilatkozat Wicca.

 

Aleix Aulestia az előző futamot kihagyta, ezért az elért 18. helyezése kifejezetten jónak mondható. „Jó rajtot kaptam el. De sajnos a második kanyarban volt egy nagy ütközés, és szélesen kellett kerülnöm. Emiatt néhány versenyző megelőzött, aztán próbáltam tartani velük és a mezőny elejével a tempót, de egy idő után lemaradtam a gyors kanyarok miatt. A végén elég intenzív versengésbe keveredtem, ami kifejezetten tetszett!” – mesélte a spanyol pilóta.

 

A legjobb eredményt Robert Muresan érte el, hiszen a pontot érő 15. helyen hozta be a BMW S1000RR motorját. Az előzmények fényében talán nem meglepő eredmény, hiszen Roby tavaly is ezzel a motorral versenyzett, és a misanói pályát is sikerült hamar megszoknia. A célja kezdetben az volt, hogy bekerüljön a TOP20-ba, és hogy minél hamarabb hozzászokjon a motorhoz a 9 hónapnyi kihagyás után. A szabad edzések folyamán Roby körről-körre javított az eredményén, majd az időmérőn végül a 15. helyről vághatott neki a versenynek. A rajtolás nem volt tökéletes, az első szakaszban Roby visszacsúszott pár hellyel és 19. lett. Aztán kezdődött a szoros küzdelem az ex-kollégákkal Cecchini, Suchet, D’Annuzio és Wanger remek show-t biztosítottak a nézőknek. A gumik ebből kifolyólag eléggé elhasználódtak, és nem tudtak Robynak gyors köröket biztosítani a futam végére. „Nagyon magabiztosak voltunk a versennyel kapcsolatban, küzdöttünk minden másodpercért és minden pozícióért, és ezzel elértük a célunkat. Érzem a különbséget köztem és a többiek között, főként hogy nem nagyon tudtam edzeni, és kihagytam az első 5 versenyt is.  De ez nem lehet probléma, hiszen erősek vagyunk, sokat fogunk edzeni és alaposan felkészülünk, hogy Jerezben és Magny-Courcban ennél is jobb eredményeket érjünk el. Köszönöm mindenkinek a segítségét, hamarosan találkozunk a pályán!”