Az Erste 2020-ra a három vezető bank egyike akar lenni a hazai vállalatfinanszírozási piacon

Az Erste Bank Hungary 2020-ra a három vezető bank egyike akar lenni a hazai vállalatfinanszírozási piacon – mondta Szabados Richárd, az Erste Bank Hungary vállalati üzletágvezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.

    Kiemelte: ennek a célnak az eléréséhez a jelenlegi hitelezési volumen megduplázására van szükség. Az Erste csoportban meglévő kedvező kölcsönhatások kihasználására elindult egy kelet-közép-európai kezdeményezés, amelynek az a célja, hogy az összes olyan országban, ahol a bankcsoport jelen van, a vállalati (és különösen a kis- és középvállalati) szegmensben a három legjelentősebb bank között legyen az Erste – fűzte hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) képviselői idén június 20-án írták alá az Erste Bank Hungary 15-15 százalékos részesedésének megvásárlásáról szóló szerződést Budapesten; a magyar állam a részesedésért 38,9 milliárd forintot fizetett.
Szabados Richárd rámutatott: a megállapodás részeként az Erste azt vállalta, hogy 550 millió eurós hitelprogramot indít a következő 3 évre. Ennek egyik pilléreként a közszolgálati, köztisztviselői szférában dolgozóknak olyan speciális, kedvezményes banki termékeket kínálnak, amelyek mind a banknak, mind a közszférában dolgozóknak kedvezőek, ilyenek lehetnek például a folyószámla-vezetés, a folyószámlahitel és a jelzáloghitelek. Ez a rész az 550 millió eurós keretből 250 millió eurót tesz ki.
A hitelkeret második pillérét az agrárszféra támogatása adja, ezen a téren főleg a kistermelőkre, a mezőgazdasági vállalkozókra és az élelmiszeripari ágazat finanszírozására fókuszál a bank. Ez a hitelrész 200 millió euró, ebből a keretből nemcsak kis- és középvállalkozások (kkv-k), hanem mikrovállalkozások, kistermelők is részesülhetnek.
A fennmaradó hitelkeretből energiahatékonysági programot indított az Erste. Ebből gyakorlatilag a közvilágítást, a fűtést megújító, az energiatakarékosságot segítő fejlesztéseket finanszíroz a hitelintézet a cégeknek.
Szabados Richárd elmondta: a bank új vállalati stratégiájában nagy hangsúlyt helyeznek az agrárium, az agrárszféra finanszírozására. A hitelintézet ebből a célból indította el az AgriNetwork hálózatát, illetve a pénzintézet létrehozta az Agrár Kompetencia Központját is. Kiemelte: a magyarországi Erste azt tervezi, hogy a bank hálózatában minden megyeszékhelyen legyen agrárszakértője, akinek van az agráriummal kapcsolatos végzettsége, és több éves gyakorlata az agrárium, a mezőgazdasági cégek finanszírozásában.
Az Erste csoportban a bécsi anyabank egy-egy új kezdeményezését mindazon országokban is bevezetik, ahol leánypénzintézete van az anyabanknak – mutatott rá. Kiemelte: az új megoldásokat tekintve a piacon elsőként vezették be az úgynevezett lejárat nélküli forgóeszköz hitelt. Ez azt jelenti, ha a hitelt felvevő cég késedelem nélkül fizeti a forgóeszköz-hitel részleteit, a bank minden plusz adminisztráció nélkül megújítja számára a forgóeszköz-kölcsönt. Ezen kívül, középtávon az Ersténél igen rövid lesz a szerződések árfutási ideje is – jelezte Szabados Richárd.
Az üzletágvezető az idei eddigi eredményekről és a tervekről elmondta: az első félévben, a 2015 év végi 300 milliárd forint nettó hitelállományról az Erste már 10 százalékkal növelte a vállalati hiteleinek összegét, ami a stagnáló piacon kifejezetten jó eredmény. A bank célja, hogy az év végéig 25 százalékos növekedést érjen el. Az új kihelyezésekben pedig a 2015 első féléves 25 milliárd forintos új hitelnyújtáshoz képest 2016 hasonló időszakában eddig már 50 százalékos bővülést ért el a hitelintézet – jelezte.
Egy felmérés tapasztalatai szerint a jelenlegi és a potenciális ügyfelek nagyra értékelik a bank szakembereinek felkészültségét, a partnereknek egyszerű megoldásokra, személyes tanácsadásra és kiszámíthatóságra van szüksége, és pont ezek a bank üzleti alapértékei – mondta Szabados Richárd.

Forrás:MTI