Az energetikai együttműködésről is tárgyalt a magyar és a bolgár államfő Szófiában

Az áramrendszerek összekapcsolásának lehetőségéről, a gázellátás diverzifikációjáról, emellett Bulgária  csatlakozásáról a schengeni övezethez és a migráció kezelésének módjáról is tárgyalt Áder János államfő Roszen Plevneliev bolgár köztársasági elnökkel kedden Szófiában. A megbeszélés részleteiről a felek közös sajtótájékoztatón számoltak be.

    Áder János azt emelte ki, hogy az Európai Unió intézményi reformja során is szükség van a két ország közös gondolkodására. Az államfő emellett a mezőgazdaságban látott komoly lehetőséget az együttműködésre, hangsúlyozva: a bolgár kertészek a minőséget, a megbízható árut jelentik egész Európa számára.
    Magyarország, Szlovákia és Csehország élen járnak áramrendszereik összekapcsolásában, azonban csatlakozási szándékát Bulgária és Románia is jelezte már – mondta Áder János, aki a gázellátás diverzifikációja terén nem csak a Déli Áramlat megépítésében látta a megoldást. Kérdésre válaszolva  azt mondta: ez utóbbira egy elhúzódó ukrán válság esetén lehet szükség azért, hogy Bulgária és Magyarország mellett Ausztria és Szerbia is gázhoz jusson.
    Bulgáriához hasonlóan Magyarország célja is a schengeni övezet bővítése – emelte ki a magyar államfő. Arról is beszámolt: a világban egyre nagyobb számban zajló háborús konfliktusok menekültek áradatát indította Európa felé, akik számára már Magyarország és Bulgária is célország. Ennek kezeléséhez is közös megoldásra van szükség.
    Áder János a klímaváltozást is olyan új kihívásként értékelte, amelyben a felek megoszthatják tapasztalataikat.
    Az államfő lélektani határnak nevezte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma átlépte az évi egymilliárd eurót, és reményét fejezte ki, ez a mutató a beruházásokkal együtt dinamikusan bővül a jövőben.
    Áder János a kulturális kapcsolatokban érzékelt lemaradást, kritikusan jegyezve meg, hogy az elmúlt években kevesebb egyetemista érkezett Bulgáriából Magyarországra, mint amennyi indokolt lenne.
    Roszen Plevneliev azt hangsúlyozta, hogy országa fontosnak tartja a visegrádi négyek partnerségét, amelynek kibővített köréhez Bulgária is csatlakozna. Ezen együttműködésből a négyek gázpiacába való bekapcsolódást emelte ki, amely növelné országa energiabiztonságát.
    A bolgár államfő a gazdasági kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy a Magyarországról érkező befektetések nagysága országában a tíz legjelentősebb között van, de a kétoldalú kapcsolatokon túl hangsúlyosan szólt a globális piacon való együttműködésről is. Mint mondta, Magyarország Bulgáriánál szélesebb körben van jelen a piacokon, megemlítve a kínai és délkelet-ázsiai jelenlétet.
    A bolgár köztársasági elnök köszönetet mondott azért a korrekt állami politikáért, amely a Magyarországon élő bolgár kisebbség iránt megvalósul, de azért az anyagi támogatásért is, amelyet Bulgária kapott a szíriai menekültek ellátásához. Roszen Plevneliev szintén jelentős kérdésként szólt arról, hogy a két országban megnyolcszorozódott, megtízszereződött a menekültek száma, szerinte erre európai szintű megoldást kell találni.
    Az elnök kérdésre válaszolva nem tudott céldátumot mondani országa schengeni övezethez való csatlakozására, mert, mint kifejtette, ez az újonnan megalakult bolgár kormány politikájától, de az európai szereplőktől egyaránt függ. Hangsúlyozta ugyanakkor: országa technikailag felkészült a kapcsolódásra, a kritériumokat teljesítette.
    A Déli Áramlatról azt mondta: annak szükségességét Bulgáriában nemzeti egyetértés övezi, két feltételt azonban teljesíteni kell.
    Az európai normákkal szinkronba kell hozni, emellett látni kell azt is, hogy anyagilag megtérül-e a beruházás – fűzte hozzá.
    Áder János kedden megkoszorúzta Szófiában az Ismeretlen Katona Emlékművét a Szent Alekszandr Nyevszkij téren.
    Az államfő Bulgáriába érkezését követően a magyar nagykövetségen Bulgáriában élő magyarokkal, illetve Magyarországhoz kötődő vezető bolgár személyiségekkel találkozott, az oktatás, a gazdasági és kulturális élet képviselőivel, akikkel a két ország közötti kapcsolat erősítésének lehetőségéről beszélt. A beszélgetésen szóba került egy közvetlen légi járat szükségessége a két főváros között.
    Az elnöki találkozó után az államfő megbeszélést folytatott Bojko Boriszov nemrég megválasztott miniszterelnökkel is.
    Áder János szerdán részt vesz a Hogyan birkózzunk meg a múlttal, a jövőre tekintettel című nemzetközi konferencián. A kétnapos tanácskozást abból az alkalomból tartják, hogy Bulgária 2014. november 10-én rendszerváltásának és demokratikus átalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte.
    Az államfő ezt követően találkozik Cecka Cacsevával, a bolgár nemzetgyűlés elnökével.
    Áder János a bolgár köztársasági elnök meghívására látogatott két napra Szófiába. Roszen Plevneliev másfél éve járt Magyarországon.

Forrás:MTI