Az ELTE rekordszámú jelentkezőt vett fel

Rekordszámú jelentkezőt, 11 355 hallgatót vett fel képzéseire az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az idei felvételi eljárás során, “népszerűsége töretlen” – tájékoztatta az intézmény csütörtök este az MTI-t.

    Közleményükben ismertették, hogy alapszakra 7248, mesterszakra 2666, osztatlan szakra 1251, felsőoktatási szakképzésre 190 hallgató került be. Közülük 9272 jelentkező nappali, 1943 levelező, 140 pedig esti munkarendben kezdi meg tanulmányait. Az egyetem elsőéveseinek mintegy 90 százaléka, 10 021 hallgató állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhat.
    A legtöbb hallgatót (2174) a bölcsészettudományi karra vették fel, ezt a gazdálkodástudományi kar (2100), majd a pedagógiai és pszichológiai kar (1467) követi.
    A legnagyobb létszámemelkedést a gazdaságtudományi kar érte el: 300-zal több hallgató került be, mint tavaly – írták, jelezve, hogy 2361 felvett hallgatóval ez lett a második legnépszerűbb képzési terület, a bölcsészettudomány (3079) után és a pedagógusképzés (1850) előtt.
    Hozzátették, a gazdaságtudományi kar úgy vett fel a tavalyinál 42 százalékkal több alapszakos hallgatót, 1313-at, hogy a pontátlag is jelentősen nőtt, az idén már 442 feletti.
    Az ELTE legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakjai: jogász (778), programtervező informatikus (659), gyógypedagógia (602), pszichológia (411). A mesterszakok közül a legnépszerűbb a vezetés és szervezés (294), ezt követi a pszichológia (274), a pénzügy (167) és a marketing (146).
    Az “egyetemen hagyományosan erősnek számító jogász szakon” 100 állami ösztöndíjas mellett 678-an önköltséges finanszírozási formában kezdik meg tanulmányaikat – írták.
    Az intézmény kitért arra, hogy az egyetem képzési portfóliója is bővül szeptembertől. Az újonnan meghirdetett mesterszakok közül a logopédia (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar) 18 hallgatóval, a geoinformatika (informatikai kar) 4 jelentkezővel indul. Nagy sikerként értékelték továbbá az először meghirdetett gyermekkultúra mesterszakot (tanító- és óvóképző kar, 94 hallgató).
    Osztatlan tanárszakokat idén 331-féle párosításban hirdettek meg, emellett mintegy 100 tanári mesterképzésből választhattak a jelentkezők. E képzéseken összesen 640-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben, közülük 473-an osztatlan tanárképzésben. A legtöbben angoltanárnak (230), történelemtanárnak (144) és magyartanárnak (123) készülnek – sorolták.
    A tájékoztatás szerint a magyar jelentkezők körében is nagyon népszerűek az egyetem angol nyelvű képzései (7 alap- és 17 mesterszak). Míg 2018-ban ezeken csak 134-en kezdték meg a tanulmányaikat, idén már 628-an. Az angol nyelvű képzések közül a legkeresettebb alapszak a nemzetközi gazdálkodás (236), a nemzetközi tanulmányok (120) és a szociológia (66). A mesterszakok közül a biológus (66) szakot érdemes kiemelni – áll az írásos összegzésben.
    Beszámoltak arról is, hogy az ELTE szombathelyi képzési helyszínén idén szeptemberben 717-en kezdik meg tanulmányaikat. A gazdaságtudományok területen két felsőoktatási szakképzésre és három alapszakra, valamint egy mesterszakra összesen 157-en, pedagógusképzésre 171-en, informatika képzési területre 74-en kerültek be. Továbbra is rendkívül sikeresnek tartják a Szombathelyen is indított pszichológia alapszakot, amely 2022-ben 74 hallgatóval indul, valamint a programtervező informatikus alapszakot (50 hallgató).
    Jelezték, a bölcsészettudományi karon a legnépszerűbb alapszak a keleti nyelvek és kultúrák (430), amelynek koreai, japán és kínai szakirányán összesen 378-an kezdhetik meg a tanulmányaikat. A második helyet az anglisztika (264), a harmadikat a szabad bölcsészet (225) érte el.
    Az idén az állami ösztöndíjas jogász szakon volt a legmagasabb a ponthatár (475), ezt követte a pszichológia alapszak (452) – olvasható az egyetem közleményében.

MTI