Elérkezett a nagy pillanat a Jägermeister Hangadó tehetségprogram nyertesei számára, akik március 12-én a Dürer Kert Nagytermében léphetnek színpadra. Az after party előtt a koncerteket az ország talán egyik legizgalmasabb producere és a program egyik mentora, iamyank zárja majd új, 360° rave set-jével, így biztosan kihagyhatatlan élményben lesz része annak, aki oda látogat. A 18 órától induló bulira egyébként a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Jägermeister idén első alkalommal indította el a Hangadót, amelyben mentorálással és fellépési lehetőséggel segíti a feltörekvő tehetségeket. Az itthon egyedülálló program célja, hogy valós szakmai segítséget nyújtson a program résztvevőinek, aminek fényében három ismert zenész készítette fel a 156 jelentkezőből a zsűri és a közönség által kiválasztott legjobb hat előadót. Ők aZorka, HURRT,DIW, lil404,
A Dürer Kertben március 12-én tehát megismerhetjük a Hangadó program résztvevőit és nyerteseit, akik elképzelhető, hogy hamarosan az ország legjobb előadói lehetnek. Fellépésük után ráadásul a program egyik mentora, az ország talán egyik legizgalmasabb producere lép fel egyik új koncepciójával. Az iamyank által előadott 360° rave set fogja átvezetni a showt az after partyba, így minden bizonnyal fergeteges lesz a hangulat a koncertek után is.
Az ingyenes bulira az alábbi linkre kattintva lehet regisztrálni:
https://hu.jagermeister.com/
Időpont & helyszín:
2025. 03. 12. | Dürer Kert Nagyterem | 18:00