Az ellenzék közös videóban emlékezik 1956-ra

Az ellenzéki pártok közös felvétellel emlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire.

    Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebookon pénteken elérhetővé vált videóüzenetben azt mondta, hogy október 23. a magyarok szabadságvágyának jelképe.
    “Jöhetett az ember jobbról vagy balról, lehetett ilyen hátterű vagy olyan meggyőződésű, de abban egyetértés volt, hogy az elnyomásnak, a kizsákmányolásnak véget kell vetni” – fogalmazott.
    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint október 23. az igazságosság jelképe, mert a “haladás nem szólhat arról, hogy a régi urak helyébe újak lépnek, miközben milliókat hagynak az út szélén (…), hogy a mindenkori urak luxusban dorbézolnak, miközben milliók küzdenek még mindig a megélhetésért” – mondta, majd hozzátette, a forradalmi hősök jövőképet, biztonságot akartak.
    Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke hangsúlyozta, október 23-án felébredt egy ország és kinyilvánította, másként akar élni, más irányt akar, más vezetőkkel. A párt másik társelnöke Schmuck Erzsébet szerint október 23. a magyarok kitartásának a jelképe. A magyarok szabadságvágya erősebb minden elnyomó hatalomnál és a végén győzedelmeskedik a szabadság és az igazságosság – mondta.
    Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője kiemelte, “Orbán-rezsimjének a szégyene”, hogy 1956 követelései ma is érvényesek. Felidézte, hogy a forradalmárok új nemzetgyűlést, tisztességes sztrájkjogot, sajtó- és véleményszabadságot akartak, valamint megszabadulást a szovjet-orosz befolyástól és Európához tartozást.
    Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke azt mondta, október 23. a munkástanácsok, az önrendelkezés jelképe. Új hűbéri rendszer van kialakulóban az országban, a dolgozók kiszolgáltatottak, jogfosztottak, pedig 1956 törekvése az volt, hogy a dolgozók ne robotok vagy rabok, hanem méltósággal és jogokkal bíró autonóm emberek legyenek – jelentette ki. “Ezért küzdöttek akkor és ezért kell küzdenünk ma újra” – tette hozzá. A szocialisták másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy a történelem megtanította: ha a magyar emberek összekapaszkodnak, megnő az erejük és visszaszerzik a méltóságukat, szabadságukat.
    Fekete-Győr András, a Momentum elnöke úgy fogalmazott, “már akkor sem kértünk és ma sem kérünk a keleti típusú elnyomásból”. Hangsúlyozta, a mai “hatalmasok” a “putyini Oroszországokkal kokettálnak”, pedig ’56-ban kevés dolog volt annyira egyértelmű, mint az, hogy Magyarországnak nyugati típusú polgári demokráciákban a helye.

Forrás:MTI