Az elemzők szerint, a rubel gyengülése kedvezőtlenül hat a magyar vezető részvényekre is

Eltérő mértékben, de negatív hatással van a rubel árfolyamának gyengülése több vezető részvényre is a Budapesti Értéktőzsdén – vélekedtek az MTI által kedden megkérdezett elemzők.

    Az orosz jegybank éjszakai 650 bázispontos kamatemelése ellenére a keddi kereskedés kezdetén 9 százalékos drágulással 59 rubelen indult a dollár, két órával később, közép-európai idő szerint 10 óra körül már ismét történelmi mélypontra esett és 66 rubel ért egy dollár. Délben 69 rubelen, fél egykor már 71 rubelen, fél kettőkor 77 rubelnél is drágább volt a dollár. (Egy évvel ezelőtt 32,9 rubel ért 1 dollárt).
A Richter már be is jelentette a BÉT honlapján, hogy a rubel jelentős értékvesztése az oroszországi árbevétel euróban számított értéke és az üzleti eredmény csökkenését okozhatja.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője azt is megjegyezte, hogy az OTP-nek és a Molnak is vannak orosz érdekeltségei, azonban ezekre a rubelárfolyam hatása nem feltétlenül olyan jelentős, mint a Richternél.
Az elemző szerint a rubel leértékelődése rövid távon segíti az orosz költségvetést, mivel így a csökkenő olajár ellenére, az olaj rubelben számított ára gyakorlatilag nem változott március óta.
Ezen felül a rubel alacsony árfolyamának köszönhetően egyre kisebb esély lehet arra, hogy a túlnyomórészt energiaiparra épülő orosz gazdaság elzárná a gázcsapot, ezáltal Magyarország ellátásbiztonsága szempontjából is pozitív a változás – tette hozzá.
A szakértő úgy véli, hosszú távon a rubel értékvesztése ugyanakkor növeli az inflációt, ami további nyomást gyakorol a kőolajárra és a jövedelmek leértékelődését, valamint ennek következtében az orosz fogyasztás visszaesését okozhatja.
Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz valuta gyengülése eltérő okokból, de az összes nagyobb cég részvényét negatívan érinti a Budapesti Értéktőzsdén.
A szakértő kiemelte a Richter profit figyelmeztetését. Nyilvánvalóan negatív hatása van annak, hogy ha rubelben képződik a vállalat eredménye, akkor forintra történő átváltásakor egyre kevesebb ér – mondta.
Sőre Balázs elmondta: az OTP-n és a Molon kívül az orosz-ukrán régióban hasonló kitettséggel rendelkező Raiffeisen árfolyamán is látszik a rubel gyengülésének hatása.
A Mol esetében az olajárra lehet hatással a rubel gyengülése – mondta a szakértő.
Sőre Balázs úgy véli, hogy az orosz valuta leértékelődésének hátterében Oroszország és a nyugat, kivált az Egyesült Államok közötti feszült viszony húzódik, egyfajta hatalomátvétel zajlik a jövőbeli energiaexport piacok felett. Most egyértelműen látszódik, mivel jár az, ha egy ország diplomáciailag elszigetelődik a többitől.

Forrás:MTI