Az egyik legnagyobb pénzügyi csoporttá váltak a takarékok

Első alkalommal készítette el a teljes Szövetkezeti Hitelintézeti Szektor konszolidált beszámolóját és üzleti tervét a Takarékbank Zrt. A szektor központi bankjának mai rendkívüli közgyűlésén elfogadott beszámoló szerint az Integráció – 113 szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt., valamint kapcsolt vállalkozásai – együttes mérlegfőösszege 2014-ben közel 1800 milliárd forint volt, míg a Csoport szavatoló tőkéje megközelítette a 264 milliárd forintot. A szövetkezeti hitelintézetek és a Takarékbank 2015-ben szinte minden területen – a kis- és közepes vállalkozások, az agrárium és a lakosság hitelezése, befektetési szolgáltatások közvetítése – erősíteni kívánják piaci pozícióikat.

 

A Takarékbank Zrt. május 29-ei rendkívüli közgyűlésén a bank részvényesei elfogadták a szövetkezeti hitelintézeti szektor első konszolidált beszámolóját. E szerint 2014-ben a takarékszövetkezeti integráció konszolidált mérlegfőösszege 1800 milliárd forint, mellyel a Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció belépett a hazai nagybankok körébe.

Az Integráció elmélyítése, így a szövetkezeti hitelintézetek biztonságos működésének, tőkehelyzetének és üzleti együttműködésének erősítése terén a szektor jelentős eredményeket ért el 2014-ben – hangsúlyozta a közgyűlés kapcsán Szabó Levente. A Takarékbank vezérigazgatója kiemelte, hogy a szövetkezeti szektor átvizsgálását követően 2014. december 5-én teljes körűen kiépült a takarékszövetkezetek új Garanciaközössége, amely a takarékszövetkezeti ügyfelek számára kettős biztonságot, a szövetkezeti hitelintézetek számára pedig a konszolidált tőkeháttér révén a dinamikus üzleti bővülés alapját jelenti.

A tavalyi év fontos fejleménye volt a Takarékbank Zrt. állami tulajdonban lévő, összesen 54,8 százalékos részvénycsomagjának értékesítése. A tranzakciót követően a Takarékbank több mint 99 százalékos magántulajdonba került, és 85 százalék fölé emelkedett benne a takarékszövetkezetek közvetlen, illetve közvetett tulajdonrésze. A takarékszövetkezetek eddig is és ezután is magántulajdonban voltak és maradnak.

Üzleti téren is jelentős fejlesztések valósultak meg 2014-ben: a teljes takarékszövetkezeti szektorban egységes rendszer szolgálja ki az értékpapír-forgalmazást, a befektetési termékek ma már minden takaréknál, országszerte közel ezer takarékszövetkezeti fiókban elérhetők. Emellett létrejött a TakarékBank Agrár Központja, amely kitüntetett szerepet játszik a takarékszövetkezeti szektor agárpiaci pozíciójának további erősítésében: tevékenységének eredményeként a TakarékBank stratégiai megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A vállalati hitelezés fókuszában továbbra is a kkv-szektor részére nyújtott hitelek voltak, amiben fontos szerepet játszott az MNB Növekedési Hitelprogramjának keretében kihelyezett mintegy 50 milliárd forintos hitelállomány – ebben közel háromezer vállalkozás részesült.  Emellett a szövetkezetek részt vettek több állami refinanszírozott és kamattámogatott hitelkonstrukció közvetítésében is.

Az elfogadott üzleti terv szerint a fejlesztések 2015-ben is folytatódnak, a takarékok közös termékekkel jelennek meg a piacon, és folytatódik a további üzleti bővülést lehetővé tevő egységes informatikai rendszer kialakítása. Az idei évben az Integráció kiemelt stratégiai célkitűzései között szerepel a befektetési szolgáltatások és termékkör bővítése, az értékpapír-befektetési állomány és az ügyfélszám növelése. A lakossági számlavezetés és hitelezés területén – elsősorban a fogyasztási és jelzáloghitelek nyújtásában, illetve a devizahitelek kiváltásában való aktív részvétel révén – a tervek szintén jelentős piacszerzési célokat fogalmaznak meg. Az Integráció a vállalati finanszírozás területén, valamint az önkormányzati szegmensben is mind intenzívebb jelenlét elérésére törekszik.

A szövetkezeti hitelintézetek stratégiai célként tekintenek a kis-és közepes vállalkozások, valamint az agrárszegmens finanszírozására: e két szegmensben elsősorban az uniós támogatásokhoz kapcsolódó finanszírozási konstrukciók fejlesztésével, valamint a támogatás-megelőlegező és beruházási hitelkonstrukciók közvetítésével bővítenék a piaci részarányukat.