Az asszony, aki megteremtette Robert Capát

 NYMP_Gerda_Taro_est_flyerNovember 10-én a New York Művész Páholyt először töltik meg fotók – ezáltal két kiváló művész, egy szerelem és két élet kerül a középpontba. Az első fotótörténeti, a sajtófotózást bemutató esten az egyik legnevesebb XX. századi magyar származású fotográfus, Robert Capa és fotóriporter társa, Gerda Taro élete, munkája és szerelme elevenedik meg. A program a Capa Kortárs Fotóművészeti Központtal együttműködésben kerül megrendezésre, így amellett, hogy egy asztalnál köszönthetjük a szakma neves képviselőit, a látogatók a vetítésen és a felolvasáson kívül egy igazi különlegességre is számíthatnak a Világ Legszebb Kávéházában!

A New York Művész Páholy minden alkalommal igyekszik egy-egy izgalmas témát körüljárni, a művészet sokszínűségét, emberi értékeket és az alkotói gazdagságot bemutatni. November 10-én ezúttal a fotóművészet története, ezen belül is a magyar sajtófotózás, és egy különleges pár kerül a középpontba Jane Rogoyska Gerda Taro című könyve kapcsán. A Park Kiadónál megjelenő kötet által az olvasó Robert Capa és Gerda Taro kapcsolatába, életébe, munkájába kaphat betekintést. Kik is voltak ők? “A lány zsidó emigráns, a fiú magyar származású fényképész. Párizsban üzlettársak lesznek. És szeretők. Feltalálnak egy képzeletbeli fotográfust: a neve Robert Capa, az ügynökéé: Gerda Taro. Mire kiderül a turpisság, már útban vannak a világhírnév felé. Sorra jönnek az újabb megbízatások, miközben Taro is egyre ígéretesebb képeket készít. Ám végül csak egyikük ér el karrierje csúcsára: 1937 júliusában Taro halálosan megsebesül. Mindössze huszonhat éves volt az első női haditudósító, aki a csatatéren vesztette életét.”

Az esten hazánk kiváló szakembereivel: Bánkuti András, Friedmann Endre és Kallos Bea fotóriporterekkel és Kincses Károly fotótörténésszel beszélgetünk, Nagypál Gábor színművész által pedig megelevenedik Robert Capa és Gerda Taro élete. Ezen túl a Capa Kortárs Fotóművészeti Központ egy különleges installációval készül a november 10-i estre.

Bánkuti András Balogh Rudolf- és Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter, a HVG volt rovatvezetője, jelenleg a Figyelő hetilap munkatársa. Pályafutása során megörökített szinte mindent: a színházi és táncfotótól a moszkvai puccsig, a bőrfejűektől a Mátyás téri prostituáltakig. Mindig is aktív szerepet játszott a fotográfiai közéletben: tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Mai Manó Ház rekonstrukciójának egyik szervezője volt, de fontos szerepet vállalt számos hazai és külföldi sajtófotó-kiállítás, kuratórium, könyvsorozat munkálataiban is.

Friedmann Endre fotóriporter, akinek több mint öt évtizedes munkásságát számtalan díjjal elismerték, azon kevesek egyike, akik életük folyamán kitérők nélkül megmaradtak “csak” fotóriporternek. Honvédelmi tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat. 1973-ban négy hónapot töltött Vietnámban. Végigkísérte fényképezőgépével az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan bajkonuri felkészülését. Több mint 60 éves MTI-s munka után is vallja, hogy a pillanatból él, és a hírügynökségi munka megszállottja.

Kallos Bea fotóriportert hosszú út vezette a fotó világához. 16 évesen az Operettszínház rendezőasszisztense lett, később a filmiparban is dolgozott. 15 évnyi színházi és filmes tapasztalattal a háta mögött, egy évre Dániába utazott, majd hazatérve úgy döntött, fotóriporterként folytatja tovább. 2010 óta az MTI munkatársaként az aktuális, napi események emberi oldalára koncentrál, hogy megmutassa az embert a hírek mögött. Little Miss című sorozatával 2012-ben a Magyar Sajtófotó Pályázat Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriájának első helyezettje lett.

Kincses Károly Balogh Rudolf-díjas fotótörténész, muzeológus közel 50 kötetet írt, szerkesztett, és több mint 1000 kiállítást rendezett Magyarországon, Berlinben, Prágában, Rómában, és a világ más nagyvárosaiban. Egyike volt a Magyar Fotográfiai Múzeum megalapítóinak, majd a Mai Manó Ház életre keltőinek. Mostanában legújabb projektje megvalósításán dolgozik: elhatározta, hogy a továbbiakban minden napját egy-egy munkadarabnak, műalkotásnak tekinti és szándéka szerint mindent elkövet, hogy esténként úgy kerüljön ágyba, hogy azt érezhesse, a lehető legjobbat hozta ki belőle.

———————————–

A New York Művész Páholy november 10-i estjére a belépőjegy 1800 Ft-os áron a helyszínen váltható. A jegy egy kávé, pohár bor vagy pezsgő árát is tartalmazza.

Kezdés: 19.00.

A program megtekintéséhez előzetes regisztráció szükséges, jelentkezni anewyorkprogram@cafeandevent.eu címen lehet.

A New York Művész Páholy szervezői a Világ Legszebb Kávéháza mellett a Libri Média, az események háziasszonya pedig Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.

Eseményeinkről, programjainkról minden információt, érdekességet, adatot megtalálnak Facebook oldalunkon:

www.facebook.com/newyorkmuveszpaholy