Az amerikai alelnök szerint Trump fontolóra vette az amerikai nagykövetség áthelyezését Jeruzsálembe

Mike Pence alelnök szerint Donald Trump amerikai elnök komolyan fontolóra vette az amerikai nagykövetség áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe.

    Az alelnök azon az ünnepségen mondott beszédében szólt erről, amelyet az izraeli függetlenségi nap alkalmából tartottak a Fehér Házban kedden.
    Mike Pence hangsúlyozta, hogy Donald Trump már a választási kampányában is megígérte az Egyesült Államok nagykövetségének áthelyezését, s ehhez az ígéretéhez tartja is magát.
    Az Egyesült Államok korábbi elnökei – mint például Bill Clinton és George W. Bush – is ígérték választási kampányaikban a nagykövetség áthelyezését, végül mégsem tették meg. Ezzel ugyanis elismerték volna Jeruzsálemet Izrael állam fővárosaként, ez viszont ellentmond az ENSZ vonatkozó határozatának. A világszervezet ugyanis 1947-ben – a Palesztina felosztását kimondó határozatában – Jeruzsálemet nemzetközi igazgatás alá helyezte. Bár a várost az 1967-es háború óta Izrael a saját, újraegyesített fővárosának tekinti, ezt a státust a nemzetközi közösség nem fogadja el.
    Donald Trump többször is megígérte az amerikai nagykövetség áthelyezését, legutóbb Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő februári washingtoni látogatásakor, ám a szavakat nem követték tettek.     Mike Pence kijelentése egy nappal azt megelőzően hangzott el, hogy Trump elnök a Fehér Házban fogadja Mahmúd Abbász palesztin elnököt.

Forrás:MTI