Author Archives: admin

Dalszínházi utcabál

Március 1-jén, az Ezüst Rózsa Bál kezdete előtt, már déltől szabadtéri mulatságra készül az Opera. Az épület mellett, a Dalszínház utcában rendezik meg az éjfélig tartó Dalszínház UtcaBált, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Fél tíztől élőben, kivetítőn közvetítik az Ezüst ...

Tovább »

Fidesz: kiállunk a fogyasztók érdekei mellett

A Fidesz minden esetben kiáll a fogyasztók érdekei mellett, ezért a korábbinál jóval szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályokat hozott – mondta a kormánypárt szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.     Zsigó Róbert a tucatnyi fogyasztóvédelmi intézkedés közül kiemelte, hogy ma már “kőkemény bírsággal” sújtják a ...

Tovább »

Apadnak a zalai folyók, de jelentős területet borít belvíz

Az elmúlt napokban hullott jelentős csapadék miatt kisebb árhullámok alakultak ki a zalai folyóvizeken, s a megyében már közel 500 hektárt borít belvíz – közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedden.     A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján megjelent vízügyi tájékoztató szerint ...

Tovább »