A teljes politikai elit leváltását követelték egy budapesti korrupcióellenes tüntetésen szombaton, egy a Facebookon alakult csoport szervezésében. A “Világra szóló korrupció és a Jogtalanságok ellen!” címmel meghirdetett tüntetés szervezői magukat pártoktól független civilekként határozták meg és egyebek mellett egy szakértői ...
Tovább »Brazil Nagydíj – Rosberg indulhat az élről
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérő edzését. A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása 14., az idény során pedig a tizedik pole pozíciója. Mellőle az összetettben vezető csapattársa, a brit Lewis ...
Tovább »Sikeres volt az Ősszel is Balaton! kampány
Sikeres volt az Ősszel is Balaton! kampány, amelynek csaknem két hete alatt az ősszel szokásosnál sok ezerrel többen utaztak az üdülőrégióba az idén – értékelte az akciót Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke szombaton az MTI-nek. Az idén ...
Tovább »Meghalt Rózsa Milán aktivista
Részvétét fejezte ki a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) Rózsa Milán politikai aktivista halála miatt. A PM pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, “tiszta szívünkből gyászoljuk Milánt, osztozunk családja és barátai fájdalmában, sohasem fogjuk elfelejteni”. A párt az elhunyt aktivistára ...
Tovább »