Ausztriában rajtol a Forma-1-es világbajnokság

A nyár ha nem is jó idővel, de egy jó hírrel köszöntött be az autósportok szerelmesei számára. A Liberty Media ugyanis nyilvánosságra hozta a módosított 2020-as Forma-1-es versenynaptár első felét. Az elsőt még csak, hiszen folyamatosan figyelemmel követi a világjárvány világszintű alakulását és egyeztet a különböző helyszínekkel a folytatásról. Tervei szerint 15-18 futamot meg lehet idén rendezni, először még a nézők kizárásával, zárt kapuk mögött, majd ha már lehetséges, akkor közönséggel.

 Amber-Magyar_F1_2019-dobogo

A versenynaptár első fele nyolc európai futamot tartalmaz, köztük a 35. Magyar Nagydíjat is, némileg korábban a szokásos időpontnál, július 19.-én. A szezont ahogyan az várható volt Ausztriában nyitják meg, ahol a Red Bull Ringen két futamot is megrendeznek egy hét különbséggel. Július 5.-én lesz az Osztrák Nagydíj, míg július 12.-én a Stájer Nagydíj (lévén Stájerországban helyezkedik el a versenypálya). A Red Bull nagyon korán hangoztatta, hogy az alacsony fertőzöttségszám és a pálya jó elhelyezkedése miatt (nincs közel nagyváros) jó kezdése lehetnek a versenyszezonnak. A múlt hétvégén az osztrákok végül zöld utat engedtek a két futamnak, ami valószínűleg felgyorsította a Forma-1-es versenynaptár első részének közzétételét.

A Hungaroringen egy futamot tartanak a pálya adottságai miatt. Angliába utazik tovább a cirkusz, ahol ismét két nagydíjra kerül sor. Augusztus 2.-án Silverstone-ban a Brit Nagydíjra kerül sor, majd rá egy héttel később a 70. születésnapi futamot tartják meg ugyanott. Spanyolország, Belgium és Olaszország zárja a sort, utóbbi kettő az eredetileg meghirdetett időpontban.

MÓDOSÍTOTT 2020-AS FORMA-1-ES VERSENYNAPTÁR

  1. 2020. július 5. Osztrák Nagydíj, Spielberg (eredeti időpontban)

július 12.                     Stájer Nagydíj, Spielberg

július 19.                     Magyar Nagydíj, Hungaroring

augusztus 2.                Brit Nagydíj, Silverstone

augusztus 9.                70. Évforduló Nagydíja, Silverstone

augusztus 16.              Spanyol Nagydíj, Barcelona

augusztus 30.              Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps (eredeti időpontban)

szeptember 6.             Olasz Nagydíj, Monza (eredeti időpontban)

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/