Ausztria prioritása az illegális migráció visszaszorítása

Soros uniós elnökségének ideje alatt Ausztria egy biztonságos Európa megteremtésén fog dolgozni az illegális migráció prioritást jelentő visszaszorítása által – jelentette ki Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár kedden Strasbourgban.

    Az Európai Parlamentnek a féléves osztrák elnökség prioritásairól folytatott plenáris vitáján Sebastian Kurz hangsúlyozta, Bécs védelmező Európát akar, ugyanis az európai emberek biztonságának garantálása elsődleges fontosságú.
    Kijelentette, az európai biztonság alapja az Európai Unió külső határainak határozott és hatékony védelme. A belső határok nélküli Európa is kizárólag a külső határok védelme mellett biztosítható – húzta alá az osztrák kancellár.
    A soros EU-elnöki tisztséget július 1-jétől betöltő Ausztria vezetője kijelentette, Európának a szomszédos régiókban is aktívnak kell maradnia, ugyanis az unió biztonsága a térség stabilitásában rejlik. Kiemelte a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási kilátásainak fontosságát. El kell kerülni, hogy más országok, köztük Oroszország megerősítse befolyását a régióban – hangsúlyozta.
    Az osztrák kancellár elmondása szerint Európa jövőjéről napról napra gondoskodni kell, hogy ellen tudjon állni az egyre sűrűbben jelentkező kihívásoknak. A sokasodó próbatételek között említette a kereskedelmi feszültségeket az Egyesült Államokkal, a kínai gazdaság erősödése okozta kihívásokat, az Oroszország jelentette biztonsági nyomást és a Brexitben rejlő unós gyengülést. Mindezen kérdések megoldásának elengedhetetlen feltétele, hogy az unióban maradó 27-ek még egységesebbek maradjanak mint valaha – tette hozzá.
    Mint hangsúlyozta, el kell érni, hogy Európa megtartsa versenyképességét, amely alapja az európai életmódnak, feltétele a jólétnek, s ezek megőrzése ugyancsak az osztrák elnökség prioritásainak egyike.
    A jogállamiság, a demokrácia, az alapjogok Európa szívének dobbanása. Ezen értékeknek meg kell maradniuk Európában – tette hozzá Kurz.
    Antonio Tajani, az EP elnöke arra szólította felé Ausztriát, hogy vegye teendői elejére a menekültügyi rendszer reformjának kérdését és legyen kiemelt figyelemmel az afrikai kontinensre is. Fontosnak nevezte a külső határok védelmét és elengedhetetlennek nevezte, hogy a dublini rendszer megújítása minél hamarabb megtörténjen. Mindehhez kellő határozottságra van szükség, mindig szem előtt tartva a szolidaritás elvét – hangsúlyozta az EP elnöke.
    Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke felszólalásában a külső határok védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyre – mint emlékeztetett – az uniós bizottság már 2008-ban figyelmeztetett.
    Mint közölte, a külső határügynökség létrejöttét elsősorban a német nyelvű államok ellenezték akkor. Ha ezeket a javaslatokat az unió akkor megfogadta volna, az Európának ma számos problémával nem kellene szembenéznie – hangsúlyozta. Juncker hozzátette, a határvédelem további erősítéséről szóló, osztrák javaslat alapján készült tervezetét az uniós bizottság még az ősz folyamán bemutatja. Igazi, hatékony határrendészet felállítása elengedhetetlen az unió külső határainak védelméhez, amelynek az anyagi kérdések nem lehetnek akadályai – tette hozzá Juncker.
    Az osztrák kancellár Kurz beszédét megelőzően Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök a véget ért bolgár uniós elnökség eredményeiről folytatott vitában azt hangsúlyozta, országa Európa jövőjét szolgálta egyebek mellett azzal, hogy lendületet adott a Nyugat-Balkán uniós integrációjának. Vasúti kapcsolatok és kikötők kiépítésének támogatásával hozzájárult a térség országainak gazdasági növekedéséhez, továbbá sikerült elérnie azt is, hogy a tanárok és diákok mobilitását segítő Erasmus programot a régióra is kiterjesztették.
    “Ismét megmutattuk a Balkán államainak, hogy az EU-csatlakozás esély és lehetőség számukra” – fogalmazott.
    Hozzátette, a görög-macedón névvita megoldása jó példával jár elöl az egész régió számára, ugyanis a kompromisszumkeresés és az összefogás elengedhetetlen a térség tartós békéje szempontjából. Kijelentette továbbá, Bulgária az elmúlt fél évben kifejtett munkájával Európa érdekeinek védelme mellett lépett fel, ugyanis sikeres tárgyalásokat vezetett az amerikai importvámok bevezetése idején, a migráció kérdésében, az afrikai országokkal való kapcsolatépítésben és a Brexit ügyében.
    Jean-Claude Juncker felszólalásában kiemelte, Bulgáriának sikerült elérni, hogy a Nyugat-Balkán uniós perspektíváját jobban megértsék az emberek. Mint említette, sikerült eloszlatni a bővítés késlekedése matt érzett csalódásukat. Antonio Tajani EP-elnök hangsúlyozta, Bulgária lendületet adott a menekültügyi rendszer reformjának.
    Az osztrák soros elnökség programjára reagálva Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, a bevándorlók felelőtlen meghívása helyett Európának a külső határok közös védelmére kell koncentrálnia, és ezzel biztonságot adni a polgárainak.
    Magyarország továbbra is nemet mond a kötelező betelepítési kvótákra és igent mond a külső határok védelmére, ahogy elkötelezett abban is, hogy a segítségre szoruló embertársainkat helyben, saját országukban segítsük” – húzta alá Kósa Ádám.
    A képviselő annak fontosságát is kiemelte, hogy az osztrák elnökség támogatja a Nyugat-Balkán európai integrációjának felgyorsítását, amely – mint hangsúlyozta – hozzájárul az egész unió biztonságához és stabilitásához.
    Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Ausztria menekültüggyel kapcsolatos eddigi hozzáállására utalva arra figyelmeztetett, hogy az osztrák kormány nem engedhet saját belpolitikai szempontjainak, sem egyéb – EU-n belüli – nacionalista, populista politikai erők, kormányok nyomásának.

Forrás:MTI