Átadták az Opera kitüntetéseit

Az évad legrangosabb kitüntetéseit vehette át hétfőn az Erkel Színház színpadán három operaénekes és egy zenekari tag. A kamaraművészi díjjal Sümegi Esztert, Komlósi Ildikót, Kovácsházi Istvánt és Balog Endre csellistát jutalmazta az Opera vezetése. A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címet Felméry Lili balerina kapta.

 csoportkep_montazs_foto_nagy_attila

Az elismeréseket az aktív szólisták megbecsülésére, tehetségük és teljesítményük értékelésére hozta létre a dalszínház 2012-ben. Az operavilágban Európa-szerte a legmagasabb kitüntetést jelenti a Kammersänger-cím – ezt a rangot ültették át a hazai szakmai életbe a magánénekeseknek odaítélhető „A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese” címmel. A balettművészek számára alapított „A Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” cím a francia balett tradícióra kíván építeni.

A hazai Kamaraénekes-kitüntetés történetében Sümegi Eszter magánénekesnő az első, aki második alkalommal vehette át a díjat, a porcelán hattyút, amely az opera- és a balett műfajnak egyaránt szimbóluma. Sümegi Eszter pályafutása szinte teljes mértékben a budapesti operaszínpadhoz kötődik. Diplomája megszerzésének évében Philadelphiában aratott versenygyőzelme után a világ legnagyobb pódiumai felé vehette volna az irányt, mégsem hagyta el hazáját. A  legnehezebb spinto szopránszerepek egész sorát énekelte az Opera és az Erkel színpadán; a most záruló évadban összesen huszonhárom alkalommal lépett fel Richard Strauss és Wagner szoprán főszerepei mellett – többek közt – az Aida címszerepében. Az Opera nyári bemutatójában Szulamit szerepében debütál a Margitszigeten Goldmark: Sába királynője című operájában.

kivetítés_a_bazilikánál_foto_rakossy_peter

A másik díjazott, Komlósi Ildikó bejárta Európa, a Tengerentúl és a Távol-Kelet leghíresebb színpadait. Az Opera 2014/2015-ös évadának első bemutatóján ismét a hazai közönség előtt lépett színpadra, a Bajazzók Santuzzájának szerepét énekelte nagy sikerrel, az Erkel Színház Aida-előadásaiban pedig legendás szerepében láthatták – Amnerist a Veronai Arénában Franco Zeffirelli rendezésében énekelte, de különféle színrevitelekben alakította a Scalában, a londoni Royal Operában, a barcelonai Liceuban, Brüsszelben, Münchenben és Frankfurtban is, összesen közel száz alkalommal.

A Kamaraénekesi kitüntetést a férfi énekesek közül Kovácsházi István vehette át. A művész vendégszerepelt Frankfurtban, Tokióban, Münchenben, Tel-Avivban és Chicagóban, számos szerepet énekelt a Mannheimi Nemzeti Színházban. Az idei évadban itthon túlsúlyban a német repertoár tenor hőseit keltette életre, Richard Strauss operái mellett Weber A bűvös vadászának Maxaként is jelentős alakítását láthatta a publikum Zsótér Sándor rendezésében.

Pacsay Attila zeneszerző fanfárja a Csillagóra-díjátadók állandó szignálja. A dallam zenekari művészt ez idáig még nem hívott színpadra. A „Magyar Állami Operaház Kamaraművésze” címet első alkalommal Balog Endre gordonka szólamvezetőnek adta át Halász Péter főzeneigazgató. Balog Endre számos országos és nemzetközi gordonkaverseny díjazottja, az Opera zenekarának művésze.

A „Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja” (Csillaga) címet a következő évadban Felméry Lili magántáncosnő viselheti. A fiatal balerina 2008-ban megnyerte a Lausanne-i Nemzetközi Balettversenyt, majd a londoni Royal Ballet Schoolban képezte tovább magát. Tizennyolc esztendősen óriási sikerrel robbant be a táncszínpadra, az Operaházban Seregi Rómeó és Júlia című alkotásának női főszerepében láthatta ekkor a közönség. Azóta sorra kapja a balettirodalom legfontosabb szerepeit, idén többek közt a Manon és a Sylvia címszerepében debütált.

Az elismeréseket Ókovács Szilveszter főigazgató és Solymosi Tamás balettigazgató adta át a Halász Péter főzeneigazgató által vezényelt évadzáró gálaest műsorszámai között; az estet a Bazilika előtt kialakított nézőtéren több mint ezren követték nyomon kivetítőkön. A Kamaraénekes, a Kamaraművész és az Étoile rangjelzés egy évadon keresztül illeti meg a kitüntetett művészeket – egészen a 2016-os Csillagóra Gálaestig viselhetik a címet, amellyel együtt kiemelt honoráriumot is kiérdemeltek a következő évadra.

A Csillagóra díjak átadása előtt az Erkel Bernáth Aurél termében megrendezett zártkörű eseményen adták át az Opera hagyományosan, évadonként odaítélhető díjait, amelyeket a dalszínház egykori jeles művészeinek és emlékezetes egyéniségeinek emlékére alapítottak. Munkásságuk tiszteletére, művészetük, szellemiségük továbbhagyományozására hozták létre az operaénekeseknek, zenekari művészeknek és tervezőknek adományozható plaketteket, amelyeket a színház egy-egy művésze vehet át tehetsége, szorgalma, művészi és emberi magatartása, olykor pedig életműve elismeréseként.

A karmestereknek és hangszeres művészeknek adható Ferencsik-emlékplakettet kiemelkedő művészi munkájáért az idei évadban Czeglédi Zsolt, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, az Opera együttesének trombitaművésze, a Borsos Miklós tervezte Komor Vilmos emlékplakettet pedig Várnai Beáta, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, az Operaház együttesének klarinétművésze kapta. Komor Vilmos Kossuth-díjas, érdemes művész karmester emlékére lánya, Komor Ágnes hárfaművész alapította az elismerést.

A Székely Mihály emlékplakettel Szvétek László művészi munkáját díjazták. Az elismerést első alkalommal a kiemelkedő basszus halálának első évfordulóján, 1964. március 22-én adták át, azóta hagyományosan az évadban nyújtott teljesítményért nyújtja át az énekeseknek az Opera mindenkori főzeneigazgatója. Szvétek László a most záródó szezonban nyolc szerepben harminckét alkalommal lépett közönség elé.

Az Operaház egykori Kossuth-díjas jelmeztervezőjének emlékére alapított Márk Tivadar-emlékplakett idei díjazottja Rimanóczy Yvonne. A tervező 1952-ben ösztöndíjasként a Nemzeti Színházban kezdte meg a pályáját. 1955-től harminc éven át a Állami Déryné Színháznál, illetve annak utódszínházainál – Népszínház –, emellett több fővárosi és vidéki színháznak is dolgozott. Kiemelkedő munkáját 1964-ben Jászai Mari-díjjal jutalmazták, 2015-ben pedig a Márk-plakettet odaítélő kuratórium döntése alapján kapta meg az elismerést.

Az Opera két művésze két hete, a társulat távol-keleti turnéján, Japánban vehette át kitüntetését Ókovács Szilveszter főigazgatótól. A kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, egykori főrendező és vezető tervező, Oláh Gusztáv emlékére alapított díjat Sáfár Orsolya, az Opera fiatal tehetsége kapta. A Gela-plakettet mindösszesen hatodik alkalommal ítélték oda. Az Erkel Színház egykori főügyelője, Gela Lajos előtt tisztelegnek az elismeréssel, melyet négytagú zsűri szavazata alapján az Operaház művészeti ügykezelése területén dolgozó munkatársa – játékmester, balettmester, balett- vagy rendezőasszisztens, ügyelő és súgó – nyerhet el. Az idei díjazott Vághelyiné Szóka Ágnes ügyelő.

A legendás szoprán, Osváth Júlia emlékére alapított plakettel idén Ötvös Csillát jutalmazták művészi pályafutásáért.