Arany János verseit dolgozza fel a Hungarian FolkEmbassy első nagylemeze

A Hungarian FolkEmbassy zenekar február 13-án mutatja be első, Népdalok a kornak – Arany János, a nép ajkán továbbélő versei című nagylemezét az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

    Az ötéves zenekar a lemez anyagát fővédnökük, Sebestyén Márta közreműködésével mutatja be, de az esten közreműködnek még a Nemzeti Színház társulatának színművészei, Blaskó Péter és Rácz József is – olvasható a zenekar közleményében.
    Mint írják, Arany János költészetére még a legmélyebb és összetettebb témáknál is ugyanaz a letisztultság és formai egyszerűség jellemző, mint a népdalokéra, ennek is köszönhető, hogy Arany számos költeménye folklorizálódott is, “termékenyen hatva a paraszti költészetre”.
    “Arany János költői képei a 20. század végéig újra meg újra aktualitásként fogalmazódnak meg, bizonyítva, hogy verseinek üzenete ma is kortárs” – véli a zenekar.
    Az esten más költemények mellett elhangzik a Mátyás anyja, a Rákócziné, a Rab gólya, A betyár, a Rásüt az esthajnal vagy a Népdalok a kornak is.
    A dalokat előadja Hetényi Milán (ének), Soós András (hegedű), Rosonczy-Kovács Mihály (hegedű), Orsós Tamás (brácsa), Hegedűs Luca (cimbalom) és Hanusz Zoltán (nagybőgő).