Április 11. – A Magyar Költészet Napja

József Attila születésnapja 1964 óta a költészet napja hazánkban. Fél évszázad tele változással, rendszerváltás, kormányváltások, – átalakult szinte minden, ami körülvesz minket, változatlan, állandó szinte alig maradt. A költészet napja ilyen, a kevés állandó egyike.

Az MSZP tisztelettel tekint az ünnepre, a magyar költők, költészet, s a versolvasók ünnepére. Azokra, akik már hagyományként épültek be a magyar kultúra egészébe, s soraik nemzedékek óta formálják, alakítják a gondolatainkat, érzéseinket, s azokra is, akik kortársként tehetségüket a jelenben, s a jövőben tárják elénk.
Meggyőződésünk szerint a politikának az irodalommal, a költészettel kapcsolatban egyetlen dolga van, a lehetőség szerinti legmegfelelőbb feltételek biztosítása. A szabad alkotás biztosítása. Elvárása, bármilyen követelése nem lehet és ne is legyen. Szemben állunk minden törekvéssel, hatalmi fellépéssel, amely irányítani, vezetni, korlátozni kívánja a gondolatok, a versírók szabadságát, mert azt akarjuk, hogy a Magyar Költészet Napja, április 11, József Attila és Márai Sándor születésnapja sokáig, további generációkon keresztül maradhasson változások közepette biztos pont, állandó.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Hiller István.