Anyák napja a Ringatóval címmel rendeztek családi napot vasárnap a Millenáris Fogadóban

Anyák napja a Ringatóval címmel rendeztek családi napot vasárnap a Millenáris Fogadóban, ahol egyebek közt bemutatták a Ringató Kiadó új kötetét és díjakat adtak át.

Gróh Ilona zenepedagógus, a Ringató alapítója (k) énekel, mellette Gryllus Vilmos zenész, előadóművész (j) az Ezer család énekel – Anyák napja a Ringatóval címmel rendezett családi napon a Millenáris Fogadóban 2023. május 7-én. MTI/Lakatos Péter

    Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a program fővédnöke köszönetét fejezte ki azért, hogy sokan eljöttek a rendezvényre anyák napján. “Ez is a Ringató erejét mutatja, hogy milyen fantasztikus dolog együtt lenni, együtt énekelni, együtt átélni a zene örömét” – mondta.
    Úgy fogalmazott: a család a nemzet egysége, fontos, hogy ezt az egységet erősítsük nap mint nap.
    Gróh Ilona zenepedagógus, a Ringató alapítója elmondta: az eseményre a Ringató csaknem száz foglalkozásvezetője jött el Magyarországról és a határon túlról, hogy együtt énekeljenek és játsszanak a családokkal. A rendezvény vendége Gryllus Vilmos előadóművész.
    Az eseményen interaktív gyerekkoncerttel, -táncházzal, könyvvásárral és a Borsi mesék sorozat új kötetének bemutatójával várták a családokat, továbbá először adták át a sokéves zenepedagógiai munkáért járó család és művészet Ringató-díjat.

MTI