Amikor az elképzelhetetlen természetessé válik – Mindent a kertbe! Miskolcon

Január 29-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház az amerikai drámaíró, Edward Albee Mindent a kertbe! című színművét. Az előadást Zsótér Sándor rendezi, aki a kilencvenes évek elején pályafutásának két fontos évét töltötte a miskolci színházban. Mrs. Toothe szerepében pedig vendégként Voith Ágit láthatják a nézők.

Voith Á-Zsótér S-Ullmann M-Rusznák A

Bemutató: 2016. január 29. Kamaraszínház

 

Zsótér Sándor szerint ebben a fekete vígjátékban egy hétköznapi házaspárt látunk, akik arra vágynak, hogy egy kicsit jobban éljenek. Ez a pici vágy vezeti sötét dolgokhoz az embert. – Tulajdonképpen ez egy tanmese: vágyódunk valami után, de vajon mihez kezdünk vele, ha megkapjuk? Hogyan tudjuk jól használni, vagy tudjuk-e egyáltalán? Mit csinálunk, ha előttünk van a vágyott pénz? Olyan ez, mint a mese, amikor kifogjuk az aranyhalat, és kívánhatunk hármat. De mi lenne, ha meg is kapnánk? Akkor lennénk igazán bajban! – tette hozzá a rendező.

– Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy ma Magyarországon mit gondolnak az emberek az erkölcsről, erkölcstelenségről és milyen határokat szabnak ennek: mi az, ami még belefér, ami csak kicsit gazemberség, és mi az, ami már nagyon is az? Meg tudjuk-e bocsátani valakinek, aki nagyon szimpatikus nekünk, azt, amit tesz, azt, ahogyan él? El tudom-e fogadni, ki tudok-e vele békülni? Szerintem akkor tudnánk jó előadást csinálni, ha a színészek meg tudnák védeni az alakokat, akiket játszanak, és ezzel együtt mégis maradna valami háborgás is a nézőben – mondta Zsótér Sándor.

1970-ben a Katona József Színházban mutatták be a Mindent a kertbe! című darabot, amelyben Mrs. Toothe, szerepét Mészáros Ági játszotta. Most lánya, Voith Ági alakítja ugyanezt a nyilvánosházat működtető üzletasszonyt. A Jászai-díjas Érdemes művész elárulta, borzasztóan örült, amikor megkapta a felkérést. – Emlékszem, hogy az édesanyám nem akarta, hogy megnézzem ezt az előadást, és ilyen szerepben lássam, de persze elmentem rá. Akkoriban nem hagyott bennem mély nyomot, azt hiszem, én is idegenkedtem egy kicsit attól, hogy ilyen karaktert formál meg az édesanyám – mondta Voith Ági.

– Én kifejezetten élvezem ezt a szerepet. Általában pozitív karaktereket játszom, most végre lehetek egy kicsit gonosz – tette hozzá nevetve. – De Mrs. Toothe szerintem valójában nem gonosz, hanem egy vérbeli üzletasszony, aki úgy éli az életét, hogy mindenből pénzt csináljon. És ha megnézzük a mai társadalmat, vajon mi az, ami erkölcsös és helyes? Azt hiszem, igazából ezen kéne elgondolkozni. – hangsúlyozta a színésznő.

Rusznák András alakítja Richárdot, a férjet a darabban. – Richárd csupán egy kicsivel szeretne többet az élettől, de ez a folyamatos vágyódás egyfajta szorongássá válik. Ha megkapná ezeket az egyszerű dolgokat, talán megszűnne ez a görcs, és újra úgy nézhetnének egymásra a feleségével, mint eddig, újra szerelmesek lehetnének, és újra boldogok – mondta.

A színész elárulta, nagyon szereti ezt a karaktert, és azt, amit képvisel. – Szerintem több Richárd kéne a világba, és Magyarországra is. Nagyon szép, és izgalmas út, amit be kell járnom a próbákon és majd az előadásokon. Nagyon várom, hogy estéről estére végigmehessek ezen újra – tette hozzá Rusznák András.