Ami az iskolatáskából kimarad, de a tudáshoz szükséges

Az alap iskolai felszerelések mellett több olyan kiegészítőt, kiadványt érdemes beszerezni – év elején vagy akár év közben –, melyek hosszú távon segítik a gyermekek tanulását. Az egész kicsiktől a gimnazistákig számos olyan kellék áll rendelkezésre, amely megkönnyíti a dolgukat az iskolában vagy a házi elkészítésénél, sőt, ezek nélkül nehezebb a tanulás. A szeptember 1-jei iskolakezdés kapcsán javaslunk pár fontos kiegészítőt minden korosztálynak.

A már írni és olvasni tudó diákok szüleinek érdemes elgondolkodni azon, hogy mivel tudják megkönnyíteni gyermekük fejlődését. A környezet és a földrajz játékos elsajátításához az ország- vagy világtérképek, illetve a domborzati térképek mindennapos használati eszközök, mivel nagyban segítik memorizálni az iskolában tanultakat. A világtérkép országzászlókkal ellátott típusa vagy egy Magyarország térkép akár plakátként a szoba díszeként is funkcionálhat, a kisebb, asztali könyöklő változat pedig még az íróasztal megóvása szempontjából is hasznos lehet. Újdonságnak számít, és kifejezetten szórakoztató az úgynevezett kaparós térkép, amin a kaparós sorsjegyekhez hasonlóan pénzérmével lekaparhatóak az országok, amerre jártunk. A világtérképet akár kiválthatjuk egy földgömbbel is, ami talán még jobban szemlélteti az egyes országok valós földrajzi elhelyezkedését.

Amint a diákok elkezdik elsajátítani a magyar nyelvtan alapjait, A magyar helyesírás szabályai az otthoni könyvtár legfontosabb tagjává válik, diákoknak, tanároknak, felnőtteknek egyaránt. A kiadvány előző, 1984-ben kiadott változata 30 évig volt érvényben, idén szeptemberben azonban megjelenik az új, 12. kiadás. Az új magyar helyesírási szabályzat 300 nyelvtani ajánlást tartalmaz, valamint magában foglal egy szótári részt is, melyhez az Akadémiai Kiadó on-line hozzáférést biztosít. A régebbi kiadás 2017 májusáig lesz érvényben.

A szótárak témakörében a választékos fogalmazást, a gondolatok pontos kifejezését fejlesztendő lehet segítségünkre a Magyar szinonimaszótár, amely szintén elérhető az Akadémiai Kiadó gondozásában. A 12 500 címszó, 30 000 rokon értelmű szó és kifejezés gyűjteménye segíti anyanyelvünk gazdag szókincsének elsajátítását, ami szinte bármelyik tantárgy során előnyt jelenthet. A nyomtatott kiadás beszerzése egyben on-line hozzáférést is biztosít, megkönnyítve ezzel a keresést.

Az angol nyelv biztos elsajátításához, a pontos és széleskörű nyelvtudás megszerzéséhez az Angol–magyar és Magyar–angol szótár használata javasolt, amely több mint 1 300 000 szótári adatot tartalmaz. A szótár különlegessége, hogy a nyelvhasználatot a szócikken belül szövegdobozban elhelyezett tudnivalók segítik. Igazi, magyar anyanyelvűeknek szóló, szókincsfejlesztő szótár, amely a családi könyvtár nélkülözhetetlen darabja, a netes hozzáféréssel pedig könnyebb és testhezállóbb a keresés.

Középiskolába érkezvén a számológép is elengedhetetlenné válik, a trigonometrikus függvényeknél pedig kimondottan elvárás az eszköz használata. Szinusz és koszinusz számításos feladatok megoldására az úgynevezett tudományos számológépek alkalmasak, amelyek normál, statisztikai vagy komplex üzemmódra kapcsolhatók. Ilyen funkciókat már egy okostelefonra telepített tudományos kalkulátor alkalmazással is elérhetünk, de kérdés, hogy ezek használata megengedett-e az iskolákban.

A tökéletes iskolai kiegészítőket az egész családnak együtt javasolt kiválasztani, hogy azok a gyerekek és a felnőttek tanulásához és tudásuk szinten tartásához egyaránt hasznosak legyenek.