Amerikai állami segítség a bajba került banki betéteseknek; mindenki hozzájut pénzéhez az összeomlott SVB-nél

Minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál volt, és egy kisebb regionális banknál is hasonlóképpen jár el – jelentette be vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke.

    Az intézkedés szerint minden betétes hozzájut a bajba került bankoknál őrzött pénzéhez, azok is, akikre nem vonatkozik a betétbiztosítás – áll a Janet Yellen pénzügyminiszter, Jerome Powell, Fed-elnök, valamint Martin J. Gruenberg, a szövetségi betétbiztosítási szervezet (Federal Deposit Insurance Corporation) elnöke által kiadott közleményben.
    A betétgarancia nem csak a Silicon Valley Bank ügyfeleire vonatkozik, hanem egy regionális bank, a Signature Bank betéteseire is, amely szintén az összeomlás szélére jutott.
    A vasárnap este megjelent közlemény szerint az intézkedés már hétfőn életbe lép, és alapot hoznak létre a hasonló helyzetek kezelésére is. A dokumentum szerint ugyanakkor a csődbe jutott pénzintézmények részvényesei és a fedezetlen vállalati kötvények tulajdonosai nem lesznek jogosultak az állami segítségre.
    A betétbiztosítás adatai szerint az Egyesült Államok bankszektora mintegy 680 milliárd dollár nem realizált veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az elmúlt időszakban, elsősorban amiatt, mert a Fed az infláció elleni küzdelem jegyében meredeken emelte az irányadó kamatot.
    A pénzügyi hatóságok vezetőinek közös nyilatkozatából az is kiderül, hogy a bankok veszteségének ellensúlyozására 25 milliárd dolláros hitelvédelmi alapot képeznek, ahogy ezt a koronavírus járvány idején is tették.
    A vasárnap esti bejelentés fordulat a Silicon Valley Bank kisegítésére vonatkozó korábbi közleményekhez képest, ugyanis egy vasárnap reggeli sugárzott interjúban Janet Yellen, miniszter még azt nyilatkozta, hogy nem lesz állami mentőöv a bankcsőd nyomán, igaz azt jelezte, hogy a betétesek pénzének biztosításán dolgoznak.
    A pénzügyminiszter is a magas kamatokat jelölte a banki csődök elsődleges okaként, ami következménye az irányadó kamatláb folyamatos emelésének az infláció elleni küzdelem egyik legfontosabb elemeként, ami ugyanakkor a bankok számára kötvények és jelzálog-alapú értékpapírok értékvesztéséhez vezetett, és aminek a Silicon Valley Bak különösen kitett volt.  
    Még szombaton Kalifornia kormányzója Joe Biden elnökhöz fordult segítségért, miután az egész állam gazdaságára súlyos hatással lehet a bank összeomlása.
    Gavin Newsom kormányzó azzal indokolta az elnöki beavatkozás szükségességét, hogy stabilizálják a helyzetet ezzel nem csak munkahelyeket és emberek megélhetését megvédve, de Kalifornia teljes innovációs ökoszisztémáját. A két nap alatt összeomlott Silicon Valley Bank ügyfelei elsősorban vállalkozások főként technológiai cégek, kockázati tőkebefektető társaságok, valamint prémium borászatok voltak, illetve tehetős magánszemélyek a technológiai iparág világából.
    A Silicon Valley Bank az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja, és összeomlása kihatással van tengerentúli vállalkozásokra is, miután beszüntette működését a SVB londoni bankja, amely jelentős számú startup-vállalattal volt kapcsolatban.
    A Silicon Valley bankot 1983-ban alapították kifejezetten azzal a céllal, hogy olyan cégekből toborozzák ügyfeleiket, amelyekbe kockázati tőketársaságok fektetnek összegeket. Ilyen vállalkozások jórészt a technológiai iparágban működnek. A bank a Szilícium-völgy vállalkozásainak nagy részével volt kapcsolatban.

MTI