Általános felháborodást váltott ki Vojislav Seselj felmentése

 

Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében felmentette Vojislav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.

Az ítélet szerint a hágai törvényszék a vádpontok mindegyike alól felmentette és szabad embernek nyilvánította a Szerb Radikális Párt elnökét. A hágai bírák úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Seselj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések.

Vojislav Seselj nem követte az ítélethirdetést, a felmentő ítélet után viszont a Twitteren azt írta: “úgy hallottam, vége a harcnak”. A megfogalmazás nem meglepő, ugyanis annak ellenére, hogy az NT engedményeket tett, és Vojislav Seseljnek – a korábbi gyakorlattól eltérően – nem kellett megjelennie az ítélethirdetésen, és követhette azt élő kapcsoláson keresztül, ő kijelentette: erre sem hajlandó.

Szégyennek, az áldozatok arculcsapásának nevezte Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök a felmentésről szóló híreket. “Ez az ember bűnt követett el és nem mutatott sem akkor, sem most bűnbánatot” – hangsúlyozta.

A horvátországi politikai pártok és civil szervezetek általános felháborodással fogadták a hírt. A felmentő ítélet miatt a Platform 112 emberi jogi egyesület és a délszláv háború női áldozatainak központja tüntetést hirdetett Zágráb főterére Seselj felmentése – az igazság veresége, a bíróság szégyene, az áldozatokkal szembeni igazságtalanság címmel.
A parlament veteránügyi bizottsága arra kérte az államfőt és a kormányfőt, hogy hívjon össze rendkívüli parlamenti ülést, hogy a nemzetgyűlés közös következtetéseket fogalmazzon meg a hágai törvényszék működésével kapcsolatban.
Tomislav Karamarko miniszterelnök-helyettes újságíróknak azt mondta, hogy felháborító a hágai felmentő ítélet, Zeljko Reiner házelnök viszont reményét fejezete ki, hogy a jogerős ítélet meghozatalánál győzni fog az igazság.

Vojislav Seselj szerb ultranacionalista politikust nemkívánatos személlyé nyilvánították Horvátországban, és amennyiben megjelenik a horvát határon, a hatóságok a külföldiekre vonatkozó törvényre hivatkozva nem engedik belépni az országba – ezt közölte a horvát belügyminisztérium (MUP) csütörtökön.   A tárca értesítette döntéséről a határrendészetet is.