Alakuló ülés – Kövér: ma jobb a nemzet helyzete, mint a rendszerváltozás óta bármikor

Kövér László, az Országgyűlés titkos szavazással megválasztott elnöke esküt tesz a parlament alakuló ülésén 2022. május 2-án. Az egyedüli jelöltre érvényes szavazatot 183 képviselő adott le, közülük 170-en igennel, 13-an nemmel szavaztak. MTI/Illyés Tibor

Tagadhatatlan, mert a tények igazolják, hogy nemzetünk, társadalmunk, családjaink állapota, helyzete, boldogulási esélyei ma jobbak, mint a rendszerváltozás kezdete óta bármikor – jelentette ki Kövér László (Fidesz) hétfőn az Országházban, miután ismét megválasztották az Országgyűlés elnökének.

 

    A házelnök köszöntőjében kiemelte: a választás eredményének alakulását legerőteljesebben éppen ez határozta meg.
Hangsúlyozta: Magyarország ma egy erős, emelkedő pályán mozgó, tekintéllyel bíró ország, amely minden polgárának élhető otthont biztosít és amelyet az európai politikában senki nem hagyhat számításon kívül.
Ugyanakkor a veszélyek korát éljük, és mindazt, amit az elmúlt 32 év munkájával elértünk, ma újra veszély fenyegeti: pénzügyi-gazdasági válság, illegális migráció, világjárvány és a szomszédban dúló háború – magyarázta Kövér László.
Úgy fogalmazott: “erőnk és képességeink minden eddigieknél nagyobb mértékű latba vetése, minden eddiginél nagyobb fegyelem mellett” állhatunk csak helyt a “készülő viharban”. Ebben a kormánypárti képviselők felelőssége nagyobb, de a felelősségben az ellenzék is osztozik – jelentette ki.
Azt is mondta, a történelmi helyzetre tekintettel minden képviselő szeme előtt az kell, hogy lebegjen, hogy hol, miben tudja segíteni a közösség erőfeszítéseit. Aki pedig nem tud vagy nem akar segíteni, az legalább ne ártson – kérte, hozzátéve, a “legalacsonyabb szintű elvárás szerint pedig esküjéhez híven az alaptörvényt és az abból fakadó jogszabályokat mindenki köteles betartani”.
Kövér László emlékeztetett: május 2-a nemcsak a kommunista diktatúra után szabadon választott kilencedik Országgyűlés megalakulásának a napja, hanem az elsőé is. Arra kérte a képviselőket, adózzanak tisztelettel Szabad György Széchenyi-díjas magyar történész előtt – aki 1990 és 1994 között volt az Országgyűlés elnöke – és mindazon képviselőtársuk előtt, akik “munkájukkal megalapozták annak lehetőségét, hogy ma is együtt lehessünk”.
Megjegyezte: heten vannak ma a képviselők között, akik harminckét évvel ezelőtt is esküt tehettek.

MTI