Ákos Londonban koncertezik

Egy év után újra Angliában lép fel Ákos és zenekara!  2013. május 4-én szombat este  20 órakor a The Clapham GRAND Klubban  tart koncertet Ákos és zenekara. A helyszínen kapható lesz számos Ákos-relikvia és kiadvány, többek között a 2084 album és a VELED UTAZOM maxi is!

ÁKOS • TURNÉ 2084

ÁKOS • TURNÉ 2084

A 2084 című korong Ákos tizenhetedik magyar nyelvű szólóalbuma, amely 2012. október 3-án került a boltokba. A két év munkáját összegző, szintipopos hangzású anyag tizenhárom szerzeményt tartalmaz. A kiadványról két dalt korábban megismerhetett a közönség: az ELŐKELŐ IDEGEN 2012. áprilisában kislemezként is megjelent, azóta – első a Mahasz Single listáján, videoklipjét eddig több mint egymillióan tekintették meg a Youtube videómegosztón. A TIPIKUS SZTEREÓ című dal klipje két hónap alatt háromszázötvenezres nézettséget produkált. A ’80-as évek szintihangzását idéző albumon a hangtervezéstől a komponáláson-feljátszáson-feléneklésen át a hangszerelésig minden Ákos munkája. A lemezen dr. Bőzsöny Ferenc legendás bemondó narrációja is hallható. Az anyagot Lepés Gábor hangmérnök rögzítette és keverte, a maszterért Sellyei Tamás felel, a borítófotókat Emmer László fotóművész készítette.
Az album ajándék DVD-vel jelent meg. A DVD-n az egész album hallható dolby stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS formátumban. Szerepel a korongon az ELŐKELŐ IDEGEN és a TIPIKUS SZTEREÓ klipje is. Az idei munkát megörökítő werkfilmek mellett a DVD-re egy tízdalos koncertfilm is felkerült, amelyet a 20. Sziget nulladik napjának fergeteges előadásán rögzítettek- olvasható az előadóművész honlapján.
MTI Fotó: Kollányi Péter