A WikiLeaks közzétette a CIA-igazgató személyes adatait

Közzétette John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának útlevél- és társadalombiztosítási számát, valamint családtagjainak lakcímét és telefonszámait a WikiLeaks kiszivárogtató portál.

    Az értesülések Brennan e-mail-fiókjából, a többi között egy általa 2008-ban – vagyis még jóval a hírszerző szolgálat irányításának átvétele előtt – kitöltött, SF-86-os típusú nemzetbiztonsági átvilágítási kérdőívből származnak. A nyilvánosságra hozott adatok egy része a kémfőnök családjára és lányaira, valamint olyan személyekre vonatkozik, akik nem állnak kapcsolatban sem Brennan CIA-igazgatói, sem pedig korábbi, elnöki terrorelhárítási tanácsadói munkakörével.
    A CIA nyilatkozatban ítélte el a személyes adatok “rosszindulatú” közzétételét, amelyet bűncselekménynek, a Brennan családot pedig a bűncselekmény áldozatának minősítette. A hírszerző szervezet szerint az eddig közzétett adatok államtitkot nem tartalmaznak.
    Az információk feltehetően attól a hackertől származnak, aki a New York Post című bulvárlapnak vasárnap elmondta, hogy hozzáfért a hírszerzési igazgató és Jeh Johnson amerikai belbiztonsági miniszter elektronikus magánlevelezéséhez. Az ügyben az amerikai szövetségi biztonsági szervek nyomozást indítottak.
    Az állítólagos hacker, aki palesztinszimpatizáns középiskolásnak mondta magát, saját bevallása szerint Brennan AOL- és Johnson Comcast-fiókjához fért hozzá.
    Az amerikai sajtóban több olyan szakember megszólalt, aki szerint a mostani kiszivárogtatás nem áll összhangban a kormányzati átláthatóságért való fellépéssel ismertté vált WikiLeaks profiljával, mert a kiszivárogtatott adatok a közérdek szempontjából érdektelenek, az érintetteket viszont kiszolgáltatottá tették a személyes információkkal visszaélő bűnözőknek.

Forrás:MTI