A világ gyerekszemmel – egy napig

2015 május 13-án az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyerekek illusztrálják a VS.hu hírportál híreit. A rendhagyó kísérletből kiderült: a gyermekek szemszögéből a rossz hírek mögött is egy jobb világ képe sejlik fel. A projekt kreatív koncepciójáért és megvalósításáért a Republic Group felelt, a médiafelületet pedig a VS.hu biztosította.

Vs.hu_cimlap_devai_05_13

A rossz hírnek mindig nagyobb a hatása, mint a jó hírnek. Ez egy olyan pszichológiai tény, amely befolyásolja az újságolvasási szokásainkat, ezért nem meglepő, hogy a sajtóban is túlsúlyban vannak a negatív hírek. A Gallup nemzetközi felmérése szerint ráadásul Magyarország 148 ország közül továbbra is a tíz legpesszimistább között szerepel.

Az optimizmus hiányának súlyos társadalmi következményei vannak, hiszen a növekvő kilátástalanság a bűnözés és az erőszak forrása lehet. Ezekről a hírekről olvasunk nap mint nap, és gyerekek ezrei élnek ebben a valóságban.

De szerencsére nem mindannyian vagyunk ennyire borúlátóak. A világ ugyan tele van rossz hírekkel, a gyerekek mégis jónak látják azt, még akkor is, ha életkörülményeiket ismerve ezt nem is várhatnánk tőlük – derült ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a vs.hu hírportál, és a Republic Group mai közös jószolgálati akciójából.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány által gondozott gyermekek a szerdai nap eseményeit saját rajzaikkal – élőben, Skype kapcsolaton keresztül – a vs.hu munkatársainak segítségével illusztrálták, így egy napra az olvasók is az ő szemüvegükön keresztül követhették a világ történéseit.

A rajzok egyértelműen bizonyítják: a rossz hírek mögött is meg lehet látni a szépet.

 

„Az alapítvány azon dolgozik, hogy ezekről a gyerekekről a jövőben is csupa jó hírt kapjunk. Legalább olyan jókat, mint amilyenné a mai nap eseményeit változtatták” – fogalmazott Böjte Csaba, az Alapítvány vezetője.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenleg mintegy 2500 hátrányos helyzetű gyereknek ad meleg, szerető otthont és biztonságot.

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány működését Magyarországról is lehet támogatni 1%-os felajánlásokkal. Az ehhez szükséges formanyomtatványuk a következő linken található: http://www.magnificat.ro/portal/images/stories/Alapitvany/nyilatkozat.pdf