A Verstappen-gőzhenger Belgiumban is tarolt

Max Verstappen egész hétvégén kiemelkedett a mezőnyből, s ez vasárnap meg is hozta az eredményét. Hiába rajtolt a büntetése miatt a 14. helyről, a holland így is felverekedte magát az élre és győzött. Sergio Perez második helyével és Max Verstappen a leggyorsabb körért járó plusz egy pontjával maximalizálta a megszerezhető pontokat. Az élről rajtoló Carlos Sainz fért még fel a dobogóra, ami csoda a Ferrarik vasárnapi nem kielégítő versenytempója mellett.

„Elég hektikus volt az első kör és próbáltam kimaradni a bajokból. Annyi minden történt előttem, de szerencsére a megfelelő helyeken előztem ki embereket, figyeltem a gumikra és így jutottam egyre előrébb, és egyszer csak ott volt az első hely. Az egész abból állt, hogy figyeltem mindenre, de összességében az egész hétvége fantasztikus volt.” – árulta el sikerének titkát a címvédő holland.

Az időjárásra ezúttal nem lehetett panasz Belgiumban, de a sok büntetés kapcsán hiába értek el az élmenők jobbnál jobb helyeket, nyolcan is hátrébb sorolódtak a rajtrácson. Izgalmas és sűrű rajtot követően kisebb-nagyobb csaták szemtanúi lehettünk. Lewis Hamilton és Fernando Alonso akadtak össze mindjárt a rajtnál, aminek végül az lett az eredménye, hogy Lewis Hamilton kiesett a versenyből. Alonso folytatni tudta a versenyt és végül Leclerc büntetése miatt az ötödik lett.

A verseny egyik legszebb manővere Esteban Ocon nevéhez fűződik. A francia csodaszép kettős előzést hajtott végre, s ezzel Sebastian Vettel és Pierre Gasly elé került. Az Alpine pilótája végül a hetedik helyen ért célba Vettel és Gasly előtt. Utóbbi a bokszutcából rajtolt, mivel a felvezető körön elektromos meghibásodást észleltek az autóján. Az utolsó pontszerző helyen Alex Albon ért célba a Williams volánja mögött.

A Ferrari a hungaroringi taktikai fiaskó után itt csak küszködött a verseny alatt, miközben a Red Bull szárnyalt. Ráadásul a jövő hétvégén következő zandvoorti pálya is elvileg az energiaitalosok számára kedvez majd. Max Verstappen számára kiderül majd, hogy mennyire lejt a hazai pálya. A 24 éves pilóta tavaly, a rövidített belga futamgyőzelmet követően hazai futamát is behúzta. Ez azért elég sokatmondó az idei évet tekintve, amikor még a 2022-esnél is erősebb teljesítményt nyújt a Red Bull és a 2022-es világbajnok holland.

A Ferrari szenvedését tetőzendő a verseny leintését követően Charles Leclerc még egy öt másodperces büntetést is összeszedett, mivel túl gyorsan hajtott a bokszutcában. Ennek következtében a monacói Fernando Alonso mögé esett a végső sorrendben. A Ferrari alaposan eltaktikázta magát, ami nem először történt meg idén.

A versenyből ketten estek ki, a két egykori csapattárs. Lewis Hamilton és a 33. születésnapját ünneplő Valtteri Bottas. A finn számára ezzel úgy folytatódott a szezon, ahogy a nyári szünet kezdődött. Kieséssel.

Rengetegen kilátogattak a Spa-Francorchamps versenypályára is, itt is kitették a megtelt táblát. A holland rajongók a verseny közelsége miatt hatalmas számban voltak jelen, ami valószínűleg a jövő hétvégi holland futamon még inkább így lesz. Igazán el van most kényeztetve a magát narancs hadseregnek nevező Verstappen szurkolói tábor.

Jó hír nekik és a belgáknak, hogy bár úgy nézett ki, hogy ez a helyszín kiesik a versenynaptárból, még egy évet biztosan marad. Vasárnap, a verseny előtt jött a hír, mely szerint 2023-ban is rendeznek Forma-1-es futamot a Spa-Francorchamps-i pályán.

A Forma-1-es csapatok számára hosszú menet kezdődött a belgiumi futammal. A hétvégén és a rá következő hétvégén sem pihenhetnek. Először a Holland Nagydíj következik (2022. szeptember 4.), majd azután a Sebesség Templomába, azaz Monzába érkezik meg a száguldó cirkusz. Ezzel érnek véget az európai futamok a 2022-es szezonban.

2022-es Forma-1-es Belga Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:25:52.894
  2. Sergio Perez Red Bull                           + 17.841
  3. Carlos Sainz Ferrari + 26.886
  4. George Russell Mercedes                         + 29.140
  5. Fernando Alonso Alpine + 1:13.256
  6. Charles Leclerc Ferrari                                        + 1:14.936
  7. Esteban Ocon Alpine + 1:15.640
  8. Sebastian Vettel Aston Martin                     + 1:18.107
  9. Pierre Gasly AlphaTauri + 1:32.181
  10. Alexander Albon Williams                     + 1:41.900
  11. Lance Stroll Aston Martin + 1:43.078
  12. Lando Norris McLaren + 1:44.739
  13. Juki Cunoda AlphaTauri + 1:45.217
  14. Guanyu Zhou Alfa Romeo           + 1:46.252
  15. Daniel Ricciardo McLaren + 1:47.163
  16. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  17. Mick Schumacher Haas + 1 kör
  18. Nicholas Latifi Williams                     + 1 kör
  19. Valtteri Bottas Alfa Romeo Nem ért célba
  20. Lewis Hamilton Mercedes                     Nem ért célba

A világbajnokság állása

Pilóták:

  1. Max Verstappen 284 pont
  2. Sergio Perez 191 pont
  3. Charles Leclerc 186 pont
  4. Carlos Sainz 171 pont
  5. George Russell 170 pont
  6. Lewis Hamilton 146 pont
  7. Lando Norris   76 pont
  8. Esteban Ocon   64 pont
  9. Fernando Alonso   51 pont
  10. Valtteri Bottas 46 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 475 pont
  2. Ferrari           357 pont
  3. Mercedes 316 pont
  4. Alpine 115 pont
  5. McLaren 95 pont
  6. Alfa Romeo  51 pont
  7. Haas 34 pont
  8. AlphaTauri                       29 pont
  9. Aston Martin   24 pont
  10. Williams   4 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/