A Twitteren debütált Michael Jackson új videoklipje

A Twitteren debütált az öt évvel ezelőtt elhunyt Michael Jackson új videoklipje. Ez az első alkalom, hogy a mikroblogportálon tartották egy zenei videó premierjét.

    Az A Place With No Name című számot eredetileg 1998-ban rögzítették, és egyike azoknak a korábban meg nem jelent Jackson-daloknak, amelyek a néhai előadó idén májusban kiadott Xscape című albumán kaptak helyet. A számhoz készített videót a Jackson-hagyaték gondozói jelentették meg.

    A videoklip helyi idő szerint szerda este került fel a portálra, és nem sokkal később már több mint 24 ezer volt a megosztások száma. Maga a dal az America nevű banda A Horse with No Name című számának erősen újradolgozott változata. Jackson befejezetlen verzióját a Rihanna, Beyoncé és Katy Perry néhány slágerét is jegyző Stargate produkciós cég vette kezelésbe.
    A videót Samuel Bayer amerikai rendező álmodta meg, aki mások mellett a Nirvanának, a The Rolling Stonesnak, David Bowie-nak és Justin Timberlake-nek is készített már videót. Az új Jackson-videóban a néhai énekes is feltűnik, amint fekete nadrágban és fehér atlétában táncol egy fehér épület előtt.
    A fekete-fehérből idővel színesre váltó kisfilmből a Fox televízió So You Think You Can Dance című műsorának Jackson-különkiadásában kapott ízelítőt a közönség. A teljes klipet a New York-i Times Square-en, nagykivetítőn nézhették meg az érdeklődők a Twitteren való premierrel egy időben – olvasható a The Independent című brit napilap online kiadásában.
    Jackson 2009. június 25-én hunyt el 50 esztendősen műtéti altató és más gyógyszerek túladagolása következtében. 2010-ben Michael címmel már megjelent egy album a kiadatlan számaiból.

http://www.independent.co.uk/arts-entertainment/music/news/michael-jackson-new-music-video-for-deceased-king-of-pop-released-on-twitter-9668181.html

Forrás:MTI