A Tótka, Molnár páros kétszer is megnyerte az aranyat

Két arany-, egy ezüst és két bronzérem lett a magyarok szombati döntős mérlege a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, amelyen győzött Szabó Gabriella és Kozák Danuta párosa, valamint egy megnyert, majd megismételt K-2 200 méteres finálé után világbajnok lett Tótka Sándor és Molnár Péter párosa. A magyarok hét kvótát szereztek szombat délelőtt: hármat női kajakban, kettőt férfi kajakban, valamint kettőt kenuban.
Bronzéremmel nyitotta a szombati döntős napot a magyar delegáció: a női C-2 500 méter világbajnoki címvédői, Takács Kincső és Lakatos Zsanett a fehérorosz és az orosz duó mögött a harmadik helyet szerezték meg.

„A maximumot hoztuk ki magunkból, sokkal nehezebb volt ez a verseny, mint tavaly nyerni. Elégedett is vagyok, meg nem is ezzel az eredménnyel, hiszen az oroszokkal nem számoltam, azt hittem, csak a fehéroroszokat kell bedarálni” – mondta Lakatos Zsanett.

„Én is örülök ennek a bronzéremnek, mert maximálisan kieveztem magam. Jobban mentünk, mint a tavalyi világbajnokságon, így nem lehet bennem tüske” – tette hozzá Takács Kincső.

Nincs tüske Kárász Annában sem, aki női K-1 500 méteren ezüstérmes lett (és kvótát szerzett) a tavalyi vb-ezüstérmes Lisa Carrington mögött. A szegediek versenyzője már a rajt után fél hajót kapott az új-zélandi versenyzőtől, amely a táv végére közel egy hajóra nőtt.

„Csaponganak bennem az érzések és a gondolatok. Valójában örülnöm kellene ennek az ezüstéremnek, hiszen mindent kiadtam magamból, maximális pályát mentem, a szédülésig hajtottam magam. Ugyanakkor kell egy kis idő ahhoz, hogy valóban teljesen tudjam értékelni ezt a második helyezést. Ha most másképp csinálhatnék valamit, az a rajtom lenne, mert túl sok volt a hátrány, amit nem tudtam ledolgozni. A közepén még úgy éreztem, hogy meg tudom fogni Carringtont, de a végén sajnos nem tudtam megcsinálni az indítást, mert nagyon bekötöttem. Ez sokkal keményebb csata volt, mint a szolnoki válogató Dana ellen” – nyilatkozta Kárász Anna.

A sort férfi kenusaink folytatták C-2 500 méteren. Sarudi Pál és Forgó Christopher párosa a negyedik helyet szerezte meg a fináléban.

„Ez az első világversenyünk együtt, elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel, mert jó pályát tudtunk menni. Nem láttam, hogy állunk, de bíztam abban, hogy jó helyen és előrébb tudunk csúszni” – mondta Sarudi Pál.

„Előzetesen a negyedik-hatodik helyet céloztuk meg magunknak, ha még többet gyakorolunk együtt, még jobbak tudunk lenni” – mondta Forgó Christopher.

Hetedik helyen zárt Peking olimpiai bajnoka, Vajda Attila C-1 1000 méteren, és ezzel az eredménnyel kvótaszerző helyen zárt. A szegedi versenyző a táv első részében még versenyben volt, a második 500 méter azonban már nem róla, hanem a német Sebastian Brendelről és a cseh Martin Fuksa különcsatájáról szólt.

„Nem vagyok csalódott, mert négy nappal a világbajnokság előtt még kényszerpihenőn voltam túledzettség miatt. Abból kellett felállnom és úgy érzem, maximálisan összeszedtem magam. Kellemetlen volt a jobbos szél, és a táv második felében a hullámzás. Tényleg mindent kiadtam magamból, a célvonalra úgy érkeztem, hogy alig kaptam levegőt” – árulta el Vajda.

A tavaly még ifjúsági világbajnoki címet szerző Hajdu Jonatán nagy szerepet kapott, 19 évesen neki kellett kvótát szerezni C-1 200 méteren. A hetedik hely már riói indulást ért volna, és a dunaújvárosi fiatal el is csípte ezt a pozíciót.

„Semminek, egyetlen győzelmemnek sem örültem még ennyire, mint ennek az olimpiai kvótának. A vezetők azt mondták, nem számolgassak, ne foglalkozzak semmivel, csak nyomjak egy maximális pályát. Szerencsére sikerült kikapcsolni a fejemet, és összejött a hetedik pozíció, pedig a papírforma szerint nekem a nyolcadik helyezettől is egy hajót kellett volna kapnom” – mondta Hajdu.

Női K-2 500 méteren megszületett az első világbajnoki cím is: Szabó Gabriella és Kozák Danuta hatalmas fölénnyel nyerte meg a versenyt, a többiek egy hajóval mögöttük a helyezésekért csatázhattak csak. A lányok hihetetlenül örültek ennek a győzelemnek.

„Biztos, hogy volt már sok csodás sikerem, de mindig az aktuális győzelem a legszebb – nevetett Szabó Gabriella. – Nagyon szép volt ez a verseny, olyan, mint amilyennek megálmodtuk, minden a helyén volt az elejétől a végégig, nem kalandoztunk el egyetlen percre sem. Tudjuk, hogy jó páros a mienk, világverő egységként vagyunk számon tartva éppen ezért nagy a nyomás is rajtunk. Én ezt meg is éreztem a bemelegítésnél, mert elég hallgatag voltam.”

„Igen, nekem mindig kellenek a visszajelzések, és Gabi mindig mondja is ezeket, de most nagyon csendben volt. Én az a versenyző vagyok párosban, akit kézen fogva bevisznek a vízre, és aki követi a másikat. Gabi remekül sztrókolt, nem volt nehéz dolgom. Legutóbb a 2012-es válogatón mentem ilyen jó párost. Köszönjük ezt a sikert az edzőinknek, a technikai személyzetnek, a masszőröknek és a vezetőknek is” – mondta Kozák Danuta.

Női K-2 1000 méteren is érmet ünnepelhetett a magyar csapat, Sarudi Alíz és Bodonyi Dóra is felállhatott a dobogó harmadik fokára, amelyet már – Sarudinak köszönhetően – évek óta kibéreltek a magyarok.

„Felkészülésünk jól sikerült, csak sajnos a pályán előjött az a technikai probléma, ami a felkészülésben is. Összességében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, egyáltalán nem vagyok csalódott” – mondta Sarudi Alíz.

„Ha Alíz nem csalódott, akkor én sem. Bár előzetesen azt nyilatkoztam, hogy szerettem volna győzni ebben a számban, de az első felnőtt világbajnokságomon tökéletesen elégedett vagyok ezzel az éremmel” – tette hozzá Bodonyi Dóra.

A nap csattanóját Tótka Sándor és Molnár Péter szolgáltatta, akiknek kétszer kellett leevezniük a K-2 200 méter fináléját. Az eredeti döntőben, a rajtnál nem működött a kanadai és a svéd egység rajtgépe, beragadtak, a mezőny többi részvevője azonban nem hallotta az újraismétlő jelzést. Az első döntő – amelyet nem mellesleg a mieink nyertek – után 40 perccel újra fel kellett sorakozni a rajthoz a mezőnynek, és Hüvös Viktor tanítványai újra megcsinálták a nagy bravúrt! Megnyerték a világbajnoki aranyat!

„Tényleg semmilyen jelzést nem hallottunk, bosszús voltam emiatt. Az edzőnk, Hüvös Viktor már várt a parton, hogy újra futam lesz és próbáljuk meg minden külső körülményt kizárni, a pihenésre koncentrálni. Úgy tűnik, ez nekünk sikerült a legjobban, hihetetlenül boldog vagyok!” – mondta Molnár Péter.

„Az első futam után nehéz volt elhinni, hogy ez nem lesz beszámítva. Amikor megtudtuk, hogy újra rajtolnunk kell, úgy gondoltam, holnap ismét nekifutunk ennek a versenynek. Aztán amikor azt mondták, 40 perc múlva fel kell sorakoznunk a rajtnál egy kép tört össze bennem. A gyúrók mindent megtettek annak érdekében, hogy a legjobb, legfrissebb állapotban tudjunk odaállni, nagyon szeretném megköszönni nekik ezt a munkát. Nehéz volt összeszedni magunkat, de annyira jó visszagondolni rá, hogy mégis sikerült” – tette hozzá Tótka Sándor.

„Én csak annyit mondtam a fiúknak, hogy bízzanak magukban. Az edzésen többször is megcsináltuk már ezt, és másodikra mindig jobb időt értek el. Éreztem, hogy képesek lesznek újra jó eredményre, de ez az arany valóban maga az álom mindannyiunk számára” – mondta Hüvös Viktor.