A tinik mindent beleadtak a Virtuózok idei első középdöntőjében

A Virtuózok idei szériájának első középdöntőjében a tinik mezőnye versengett a továbbjutásért, produkciójukban a Nemzeti Filharmonikusok tagjai kísérték őket.

Ebben a fordulóban a Virtuózok zsűritagjainak már nincsen lehetőségük arra, hogy virtuózszobrokkal jutalmazzák a legjobbakat. A középdöntőből korcsoportonként mindössze három versenyző juthat tovább.

Az este első versenyzője Wendler Enikő volt fuvolájával és könnyekkel, mert bár a produkció jól sikerült, a lány hetek óta nem látta testvéreit. Enikő után az az Oláh Ernő közvetkezett hegedűvel. Kiss Benedek Máté furulyajátékával ismét elkápráztatta a zsűrit.

Székely Anna Lili is mindent elkövetett a legjobb teljesítmény érdekében: ugrálókötéllel edzett a produkció előtt.

Az est második felét Li Canqi nyitotta zongorán. Kesselyák Gergelytől legutóbb virtuózszobrot kapott előadása után, de most sem hagyta szó nélkül Canqi produkcióját:

„Ez az elmúlt másfél év egyik csúcspontja volt, beleértve a múltkori műsorfolyamot is” – mondta.

Jónás Daninak nemcsak a többi versenyzővel kell megmérkőznie a továbbjutásért, hanem testvérével is. Még a 30 négyzetmétert sem éri el az otthonuk mérete, és mivel testvére zongorán tanul, sokszor kell versengeniük azon, hogy ki gyakoroljon.

Az adás utolsó versenyzője Kökény Tamás, a verseny egyik legnagyobb tehetsége, aki 10 hangszeren játszik. A Duna tévé tehetségkutatójára a nagybőgőt választotta.

Az egyéni produkciókat követően egy különleges formáció következett, amíg a zsűri döntésére vártunk. A kilenc középdöntős a Budapest Klezmer Band alapítójával, Jávori Ferenc „Fegyával” zenélhetett együtt a középdöntő extra produkciójaként.

 

Az este és ezzel az első középdöntő zárásaként pedig az eredményhirdetés következett. Elsőként Kesselyák Gergelytől megtudhattuk, hogy Li Canqi biztosan folytathatja a Virtuózokat. Némethy Attila Kiss Benedek Máté, Mikósa Erika pedig Kökény Tamás nevét mondta, így ők hárman jutottak tovább a döntőbe.